Deklasszált, alulképzett, lecsúszott alkoholisták képzik a magyar társadalom nagyon nagy részét a Népszava újságírója szerint (VIDEÓ)

2023. június 18. 22:41

A Fidesz pedig az ilyen emberek szavazataiból él a népszavás Batka Zoltán szerint.

2023. június 18. 22:41
null

A Klubrádió Hetes Stúdió című műsorának június 17-i adásában Neuman Gábor Bolgár Györggyel, Nagy Gáborral, a HVG újságírójával, illetve Batka Zoltánnal, a Népszava újságírójával beszélte át a hét legfontosabb eseményeit.

Batka a Fidesz szavazóinak tájékozottsága kapcsán azt mondta, hogy

Vagy nem tudom, hogy minek nevezzem ezt.”

Érvelését úgy folytatta, „azt látjuk, hogy a Fidesz-kormány kialakította azt a rendszert, ahol a magyar társadalomnak – nem tudjuk, hogy mekkora –, de nagyon nagy részét kitevő, deklasszált, jellemzően alulképzett, – ne szépítsük – idült alkoholista, problémás, lecsúszott embereknek a nyelvezetén beszél. Hozzájuk szól; az ő szavazatukból él” – húzta alá Batka Zoltán.

Gondolatmenetét pedig azzal zárta, hogy „innentől kezdve egyáltalán nem kell (tudniillik a kabinetnek – a szerk.) gondolkoznia a racionális szavazó megszólításával, ami mindig is a politológiának volt az alapja.”

Az említett részt (07:10-től) alább tekinthetik meg:

***

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

Összesen 284 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tallium
2023. június 22. 21:53
hagyjátok már! Fabatka...
kiss.istvan770
2023. június 22. 12:59
Egy kopasz, homloklebeny hiányos neandervölgyi hülyéz le másokat, akinek a mozgásán is látszik, hogy elmekórtani eset.
őrnagyőrnagy
2023. június 22. 09:26
Két diplomával, lassan mondom, a vén komcsi múmiátok módjára, hogy te is megértsd, te senkiházi szarcsimbók: elmész ám te a jó kurva anyádba!
Tibibácsi
2023. június 19. 18:42
LIFE.HU felmérésének jelenlegi állása: TUDOD MÁR, HOL NYARALSZ IDÉN? Természetesen, már hónapok óta le van foglalva 27% 1230 szavazat Még nem, spontán utazunk majd 12% 567 szavazat Idén valószínűleg kimarad a nagyobb nyaralás 61% 2778 szavazat Összegezve: akik nyomtak, 61% nem megy nyaralni az idén (sem). Ez ugye F I D E SS Z matekkal már 3/4. Kinek mit intézett a kormánya, mert M.o. jobban teljesít! Azon a nyomorgó Nyugaton nem egészen ilyen lenne a felmérés aránya. Heil Orbán!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!