Fábry Sándor: Orbánt kedvelem, Gyurcsányt meg utálom, mint a szart

2023. március 11. 11:50

A humorista egyszer elküldte a fenébe Veiszer Alinda műsorvezetőt, sőt, kétszer majdnem ott is hagyta a beszélgetést.

2023. március 11. 11:50
null

Veiszer Alinda az új műsorában – amelyről a Telex számolt be – azt akarta megtudni Fábrytól, hová tűnt belőle az a lendület és kritikai él, ami a 2010 előtti műsoraiban jellemezte. Ez nem derült ki teljesen, a Karinthy-díjas humorista, író, műsorvezető egy ponton elküldte a fenébe a műsorvezetőt, sőt, kétszer majdnem ott is hagyta a beszélgetést. (A portál kitér arra, hogy Fábry évek óta nyíltan szimpatizál Orbán Viktorral és a Fidesszel, rendszeresen feltűnik a miniszterelnök évértékelő beszédein. Legismertebb tévéműsora, az RTL-en futó Esti Showder a 2010-es kormányváltás után nem sokkal igazolt át a közmédiához, ahol 2011 óta megy a Fábry című saját műsora.)

Az MSZP–SZDSZ-koalíció nem tetszett Fábrynak

A beszélgetés elején Fábry fiatalkoráról esett szó, Veiszer felhozta, dolgozott Vásárhelyi Miklóssal is, aki korábban Nagy Imre sajtótitkára volt. A humorista róla azt mondta, „körbelengte egy ilyen 56-os nimbusz”, és emiatt büszke volt rá, hogy ismerte őt, későbbi politikai szerepvállalása viszont „már mérsékelten volt szimpatikus” számára, „az egész Soros Alapítvány meg ilyesmi.” A műsorvezető rákérdezett, Fábry mióta nem szereti a Soros Alapítványt, hiszen egyik könyve, a Dizájn center a szervezet támogatásával jelent meg, illetve az alapítvány tizedik születésnapi ünnepségének ő volt az egyik műsorvezetője 1994-ben.  Fábrynak az nem tetszett, hogy az ünnepség előtt meglátogatták Sorost a szállodájában, és azt látta, az SZDSZ teljes vezetősége kijön a szobájából. Azt mondta, az SZDSZ-MSZP-koalíció miatt fordult el ettől a körtől.

„Hirdettek egy nagyon komoly antikommunista programot, erre a választások után pár héttel összefeküdtek a saját gyilkosaikkal. Tessék azt megérteni, hogy én ezt nem fogadom el” – fogalmazott, majd

az SZDSZ-t a rendszerváltás utáni magyar politika legaljasabb, legkártékonyabb politikai formációjának nevezte

a kommunistákkal való összeállás és a kommunisták szalonképessé tétele miatt.

Ezután arról volt szó, létezik-e olyan, hogy szabad műsorkészítés. Fábry szerint ez egy értelmezhetetlen kategória, de a saját műsorában megvan a szabadság, mert lényegében azt csinál, amit akar. Majd hozzátette: a közmédia időnként húzza az orrát, és akkor mást hív meg a műsorába. Arra a kérdésre, miért kell ezzel együtt élnie, azt válaszolta, „mert ez a foglalkozásom.” Szerinte ezek nem súlyos dolgok, az RTL-nél is beleszóltak, mi legyen a műsorában. Annyi különbséggel, hogy nem azt mondták meg, kit ne hívjon meg, hanem hogy kit igen, például promóciós okokból.

Látja a NER visszásságait

Veiszer megkérdezte, mi az oka annak, hogy új műsoraiban kevesebb a politika. Először azt válaszolta erre, változott a helyzet, majd amikor a műsorvezető tovább erőltette a kérdést, kijelentette, befejezi a beszélgetést. Szerinte iszapbirkózás, illetve baszakodás arról beszélgetni, mi a szabad, és ő ezt nem szereti. Úgy gondolja, az is a szabadság része, hogy nem kritizálja annyira Orbánt, mint anno Gyurcsány Ferencet. Azt is elmondta, miért: „Az, hogy az Orbánt kedvelem, a Gyurcsányt meg utálom, mint a szart.”  Másodszor akkor akarta otthagyni az interjút, amikor Veiszer megkérdezte, mire alapozta az egyik műsorában, hogy a

DK állt a tanártüntetések mögött.

Nincs kiegyensúlyozottság, nincs olyan, hogy ide is meg oda is. Ezt próbálja megérteni” – jelentette ki.

Ő is látja a NER visszásságait, szerinte még jobban is, mint mások, de szeretne örülni annak, hogy „végre olyasmi van, ami mégiscsak közelebb áll hozzá, mint a kommunisták és utódaik.” S rettenetesnek nevezte, kik csinálhatnak filmet a jelenlegi kurzusban.

Fotó: Ficsor Márton

 

Fábry nem bírta tovább: könnyen lehet, hogy felvétel közben kisétált Veiszer Alinda műsorából (VIDEÓ)

Veiszer Alinda egy rövid részletet osztott meg Fábry Sándorral készített legutóbbi interjújából. Az újságíró azt írta közösségi oldalán, hogy történelmi pillanathoz érkezett a podcastműsora, ugyanis olyan még nem volt, hogy valaki a beszélgetés közben döntsön úgy, hogy a feltett kérdések miatt inkább távozik.

 

Összesen 281 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. május 21. 21:53
Sanyi, Gyurcsányt Gyöngyösi szájából vetted ki... Bonyolult kapcsolatok, összefonódások vannak a libernyák oldalon. Soha nem lehet tudni, hogy kinek a mije van valakinek a micsodájában.
Nabakker
2023. március 13. 10:10
Zsír! :)
Proxima Centauri
2023. március 12. 16:43
Arra célzok, hogy.... az átvevő szerint.... Soha, semmi, semmikor sincs rendben.... Mert ha számvetést kell csinálni Sokkal jobban hangzik, hogy... Mínusz öt talentumból csináltunk plusz hármat, Minthogy... Nyolc talentumból csináltunk tízet... Mer' azt, hogy mennyiből indultunk ki, az mi mongyuk ki. Utólag. A matematika senkit se zavarjon - már aki nem akar emelt szintű érettségit...
sirfrancis
2023. március 12. 11:05
Ez lesz messze a legnézettebb Veiszer video! De ez nem az ő teljesítménye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!