Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
„Aki államcsőddel riogat, az rosszat tesz hazánknak” – szögezte le az ATV-ben Vajda Zoltán.
Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának ellenzéki elnöke volt az ATV vendége.
Az MSZP-s képviselő kérdésre válaszolva kifejtette, hogy
„aki államcsőddel riogat, az rosszat tesz hazánknak, egyáltalán nincsen szó államcsőd-közeli helyzetről sem!”
– húzta alá Vajda.
A baloldali politikus kijelentése azért is meglepő, mert az utóbbi időben több momentumos képviselő is – köztük Gelencsér Ferenc, Fekete-Győr András és a gyermekének hamarosan életet adó Donáth Anna – arról írt közösségi oldalán, hogy „a kormány bedöntötte a forintot és csődközelbe vezette az országot”. Valamint többször elhangzott az is, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetért nem lehet kizárólag csak az „elhibázott brüsszeli szankciókat” okolni.
Vajda Zoltán „őszinteségi rohamáról” készült felvételt alább tekintheti meg:
Nyitókép: Facebook