Dr. Ari Eszter: Iskolai érzékenyítést nem tarthat ciszheteró ember

2021. november 30. 12:38

Dr. Ari Eszter, a Melegség és megismerés program egyik foglalkozástartója mesélt az iskolai érzékenyítő programokról a Dívány.hu-nak.

2021. november 30. 12:38
null

Jellemzően középiskolásoknak, de felnőttek, cégek és felsőoktatási intézmények is felkereshetik a Melegség és megismerés programot, melyet meleg szervezetek tartanak iskolákban Magyarországon. A program egyik előadója, Dr. Ari Eszter szerint nagyon ritkán előfordult, hogy általános iskola 8. osztályába is mentek az iskolai érzékenyítő programmal, melyet minden esetben egy LMBTQ-ember vezet, ilyen órát „ciszheteró szövetségesek – bármennyire is örülünk a támogatásuknak – nem tarthatnak”.

A szervező szerint mindig az iskola hívja a programot és van, hogy többször is ugyanoda hívják vissza őket, mivel „sok párhuzamos osztály van egyes intézményben, illetve minden évben új diákok érkeznek”. A szervező állítása szerint sokszor egy diák coming outja adja az érzékenyítő óra apropóját. „Az osztályfőnök jó fej, és úgy gondolja, segít lehetőséget teremteni a beszélgetésre, hogy az érintettnek és a társainak is könnyebb legyen kezelni a helyzetet. Létezik ezenkívül a Civil kurázsi nevű program is, amelynek keretében több civil szervezet tart érzékenyítő órákat középiskolákban, ezek közül egy a Melegség és megismerés” – hangzik el az interjúban. 

A szervezet szerint nekik nem dolguk a foglalkozáshoz szülői beleegyező nyilatkozatot kérni, mert ez a meghívó a tanár felelőssége.

A foglalkozás Ideális esetben 90 percig tart egyhuzamban

 

„Párban vezetjük, minden foglalkozástartónál feltétel, hogy két hétvégi (összesen 4 egész napos) képzésen elsajátítsa az érzékenyítő óra módszertanát. Bár transz és queer emberek is vannak a csoportban, a foglalkozásokat legtöbbször egy meleg férfi és egy leszbikus nő bonyolítja le – törekszünk arra, hogy eltérő identitásúak legyenek a pár tagjai. Az alkalmat jégtörőjátékkal kezdjük, hogy oldódjon a hangulat. Ennek minimális köze van a melegséghez. Teszem azt, székfoglalót játszunk, azaz mondunk valami pozitív jelzőt, és akire igaz, az feláll, helyet cserél a többiekkel, de mivel eggyel kevesebb szék van kitéve, így valaki állva marad, és akkor ő mondja a következő állítást. Persze már itt is bedobunk ilyet, hogy »voltam már szerelmes« és ehhez hasonló, vad dolgokat. 

Ezt követően bemutatjuk nagyon röviden a Szimpozion és a Labrisz Egyesületet, azt a két szervezetet, amelyek életre hívták a programot. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy ingyenesen elérhető a Háttér Társaság Lelkisegély-szolgálata, ha valakinek pszichés támogatásra lenne szüksége. Ezután mindkét foglalkozástartó elmondja a melegségével kapcsolatos élettörténetét. Ilyenkor arra kérjük a diákokat, hogy ne szóljanak közbe, viszont jegyezzék meg a kérdéseiket, hogy a történetek befejezését követően rögtön feltehessék őket. Van, ahol picit nehezebben indulnak be a kérdések, máshol meg rögtön rengeteg minden felmerül. Olyannal viszont még soha nem találkoztam, hogy semmit se kérdeznének. 

A kérdések elég változatosak. Néha általánosabb, jogi-társadalmi témákat érintenek, néha egészen konkrétak, például hogy én hogyan mondtam el anyukámnak, hogy leszbikus vagyok. A kérdések átbeszélése után valamilyen csoportos, érzékenyítő játékkal zárunk. Van, aki kisfilmet mutat be, arról beszélget. A végén pedig kiosztunk egy kérdőívet, amin a fiatalok visszajelzést adhatnak nekünk. Számít, hogy mi a kamaszok véleménye az óráról.”

 

Dr. Ari Eszter szerint a fiatalok sokkal elfogadóbbak, mint a szüleik, de a kormány jelenlegi politikája „nincs pozitív hatással rájuk, mert ha valaki úgy érzi, célkeresztbe került, nehezebben fog előbújni, mások pedig felhatalmazva érezhetik magukat, hogy beszóljanak neki, vagy tettlegesen bántsák akár az iskolában, akár az utcán” – mondta, hozzátéve, hogy a serdülőkori haláleseteket tekintve még mindig a vezető okok között szerepel az öngyilkosság, amelynek kockázata kétszer-háromszor akkora LMBTQ-fiatalok körében.

Fotó: Melegség és megismerés, Facebook

 

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2021. november 30. 19:21
A homoszexualitás a serdülőkortól kezdve nagyon sokszor szóba kerül a fiatalok között ezért nem árt, ha szervezett módon, szakemberek mentorálásával is szó esik róla az iskolákban. A szerelmi életről szóló foglalkozások keretében, nem érintett amatőrök felvezetésével. Értelmes filmeket kellene készíteni és lejátszani a fiataloknak, amely megmutatná azt is, hogy aki a normálistól eltérő hajlamúnak érzi magát, az merre induljon tovább. De ne ezen legyen a hangsúly, hanem a normalitáson, van elég probléma a normális szexualitással és szerelmi élettel is. Ezután gyakorló szexuálpszichológusokkal kellene beszélgetniük a gyerekeknek, nem gyakorló homoszexuálisokkal. Az identitásproblémákkal küszködőknek így is lehetne segíteni, de nem ott, hanem négyszemközt a szakemberrel. Az egyéni foglalkozásokra is biztosíthatna külön keretet az állam és a fiatalok elmehetnének a megismert szakemberhez a saját személyes problémáikkal.
erdei nyezega
2021. november 30. 16:55
ezek a fajta dolgok kiverik a normális embereknél a biztosítékot! provokáljátok a többségi magyarokat?....nehéz ilyen helyzetben egyszerű fehér hetero férfinek nyugottan maradni......feltenném a kérdést!..ti lmbtq patkányok...nem féltek?...hát majd fogtok!...majd fogtok!....nem kell tudni a szülőnek róla?....hmm...bátrak vagytok!.......ha nem nyomultok...talán nem lesz bajotok....
erdei nyezega
2021. november 30. 16:45
állj!...én a nőket szeretem...sose szerettem mást....próbáljatok engem rávenni hogy dugjak egy transzvesztitával!.....még erőszakkal se bírnátok...mer a balta az repül ám...oszt könnyen elválasztaná a hajatokat.... aztán meg széttépnélek benneteket mint a papírkutyát, egytől egyig-egyenként vagy egyszerre!!...ez nem jó játék..ilyet nem kéne játszanotok, mer csúnya vége lehet a bulinak...mocskos genetikai hulladékok!..a gyerekekkel meg ópláne nem kifizetődő szórakoznotok....mert ki lesztek irtva!!!!...ez nem fenyegetés csak simán kijelentés!
nempolitizálok
2021. november 30. 16:29
18 éves kor alatt semmi szükség, legfeljebb állami gondozottaknak, de nyilvánvalóan ott sem ezekre van szükség, hanem képzett pedagógusokra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!