Kunhalmi: A Fidesz tudásválságot okozott Magyarországon

2018. szeptember 01. 12:50

Az MSZP szerint a Fidesz-kormány tudásválságot okozott Magyarországon, amely az idei tanévvel tovább mélyül.

2018. szeptember 01. 12:50

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke, országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fideszáltal okozott  tudásválságnak a jele, hogy a pedagógusok és a gyermekek túlterheltek, emiatt is nagy a pedagógushiány, mivel kétezer tanár hiányával kezdik meg a tanévet, mert sok tanár a pályát elhagyva külföldre megy.

A válságot mutatja Kunhalmi Ágnes szerint az is, hogy az elmúlt években több tízezer gyerek esett ki általános iskola végzettség nélkül az rendszerből és folyamatosan nő a funkcionális analfabetizmus, a PISA-teszteken a gyermekek egyre rosszabbul teljesítenek.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre több szülő egyedi megoldást keres a gyermeke taníttatására. Nem csak különórákat vesznek, hanem egyre többen magániskolákba „menekítik ki” a gyermeküket az állami intézményrendszerből.

Az MSZP azt javasolja, hogy csökkentsék a diákok leterheltségét, óraszámát, tananyagát a Nemzeti alaptanterv módosításával, kisebb osztályokat hozzanak létre az egyénre szabott oktatás megteremtéséért, és modern képzést, a kompetenciák fejlesztését erősítsék.

Az új Nemzeti alaptanterv tervezetével kapcsolatban Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy vannak benne korszerű elemek, de a lényegen nem változtat. A Fidesz butítani akarja a társadalmat, „neohorthysta, neokeresztény, kőkonzervatív, sok tekintetben ostoba, elavult” Nemzeti alaptantervet kényszerít rá a gyerekekre – fogalmazott az ellenzéki politikus.

(MTI)

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2018. szeptember 02. 16:56
Kunhalmi és a szoclib politikusok bízonyiték a "tudás válságra".
kurbitalis
2018. szeptember 02. 14:40
KínHolminak nem okozhat semmi tudásválságot, met buta, mint a föld.
Tidal_wave
2018. szeptember 02. 10:30
Szeretném egyszer látni, hogy Kohnhalmi interjút ad valamelyik külföldi tv-nek, ékes angolsággal...
Glück28
2018. szeptember 02. 07:36
Vicces, hogy Ágika beszél az oktatásról, amikor egy nyomorult nyelvvizsgát alig tudott letenni, hogy végre megkapja a diplomáját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!