Családkonferencia: ithonról vándoroltak ki a legkevesebben

2017. május 25. 17:03

A volt szocialista országok közül Magyarországról vándoroltak ki külföldre a legkisebb arányban 1990 óta – hangzott el a Családok budapesti világtalálkozóján. Ugyanakkor folyamatosan nő a gyermektelenek száma.

2017. május 25. 17:03

Magyarországról vándoroltak ki külföldre a legkisebb arányban a volt szocialista országok közül 1990 óta – közölte a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója csütörtökön, a Családok budapesti világtalálkozójának első napján megrendezett demográfiai fórumon.

Spéder Zsolt egy számításra hivatkozva azt mondta, ha olyan arányban vándoroltak volna ki Magyarországról, mint Lengyelországból, akkor most mintegy 600 ezerrel kevesebb ember élne hazánkban. „Nem biztos, hogy akkor kell hamut szórni a fejünkre, amikor máshol is hasonló tendenciák vannak” – fűzte hozzá.

Nem magyar átok

Arról is beszélt, hogy 1990 óta folyamatosan csökken Magyarország népessége, de az elmúlt két-három évben némi növekedés figyelhető meg. Jelezte: míg 1990-ben 125 ezren születtek, addig 2015-ben már csak 91 690-en. Közölte: a népességcsökkenés nem magyar átok, hanem általános európai tendencia, bár Európában nincs egységes termékenységi rezsim. Példaként említette, hogy a skandináv és francia termékenységi arány 2 körül alakul, míg a dél-európai országokban, valamint Ausztriában és Németországban 1,3-1,4 körül.

A kutatóintézet vezetője a magyar termékenységi helyzetről szólva elmondta, míg 15 éve a szülőképes korban lévő nők 7-9 százalékának nem született gyereke, addig 2016-ban ez már 15,4 százalékra emelkedett a 40-44 éves nők körében, ezzel szinte a kétszeresére nőtt a gyermektelenség. Hozzátette, erőteljesen nőtt az egygyermekesek, továbbá erőteljesen csökkent a kétgyermekesek aránya, a 40-41 éves Ratkó-unokák körében pedig szinte már lehetetlen erőteljesen emelni a gyermekvállalási hajlandóságot. Arra is felhívta a figyelmet, nem mindegy, milyen családpolitikai, társadalompolitikai intézkedéseket indítanak, mert ezek hatásai mérhetőek. Spéder Zsolt szerint a magyar családpolitikai rendszer nagyon összetett és nagyon nagyvonalú, ezzel utalt arra is, hogy a  kormány a GDP csaknem 5 százalékát költi családpolitikára, ami európai összehasonlításban is az elsők között van.

Választani kell

Alberto Bottari de Castello magyarországi apostoli nuncius kiemelte, a család szent intézmény és az egyház teljes körű védelmét élvezi. A fórum szervezői felismerték, hogy a társadalom csak akkor maradhat fenn, ha megvédjük a családokat – tette hozzá. A nuncius azt mondta, a családpolitikai intézkedések természetes válaszok arra, hogy megfordítsuk a világban jelen lévő negatív trendeket, de nem mindig elegendőek.

Allan C. Carlson, a World Congress of Families (Családok Világkongresszusa) alapítója előadásában kifejtette: a liberális ideológia szerint az egyén érdekei előbbre valók, mint a közösségé, ami viszont nem előnyös a társadalom szempontjából. A népesség fogyásához a modern időkben azonban mégsem ez a liberális ideológia vezetett, hanem gazdasági okok – vélekedett. Mint mondta, a fiataloknak azzal a választással kellett szembenézniük, hogy gyermeket vállalnak és ezzel a szegénységet is választják, vagy a jobb életszínvonal, egyúttal a gyermektelenség mellett döntenek. Ezért született egyre kevesebb gyermek, a modern időkben a gazdasági érdekek a népesség csökkenését idézték elő - mutatott rá. Hozzátette: ezért van szükség a családok támogatására, hogy ne álljanak anyagi akadályok a gyermekvállalás útjába. Allan C. Carlson méltatta az európai országokban – így Magyarországon – is bevezetett családtámogató intézkedéseket.

Marin Strmota, a horvátországi demográfiai, család-, ifjúság- és szociális ügyek minisztérium államtitkára azt mondta, a családok jóléte az egész társadalom jólétét biztosítja, ezért fontos a családbarát környezet támogatása, valamint a munka és a család közötti egyensúly megteremtése.

(MTI)

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2017. május 26. 07:21
Az összes nagypofáju liberális itthon hőbölög, hogy az ország élhetetlen, itt rettenetes, itt nem lehet élni, innét menekülnek..Csak és kizárólag ők maradnak elmozdíthatatlanul..gondolom hazaszereteből mutatnak példát..
noMores
2017. május 26. 07:04
Ez az a hely, ahova viktorkaek a vilag legnagyobb homofob faszfejeit hivtak meg? Gratulalok!
VakzKommondor
2017. május 25. 22:14
Nem helyesírási hiba!!! Így jött át a propaganda minisztériumból és nem merik javítani, mert tilos!! Nyugalom elvtársak!!!
3M..
2017. május 25. 22:12
A környező országokban jóval magasabb az életszínvonal mint Magyarországon. Persze hogy nem hagyják ott a gazdagságot. Európa sereghajtói vagyunk. Magyarországról még így is jóval többen, mint a támadó Vörös Hadsereg elől. Hamarosan már nem lesz ki kivándoroljon. A kormánypárti médiumok akkor készítsenek egy újabb felmérést. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!