Vádat emeltek a fideszes „Voldemort” ellen

2017. április 25. 09:30

Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselőt bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolják. Hat társa ellen is vádat emelt az ügyészség.

2017. április 25. 09:30

A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Mengyi Roland, a „Voldemort” néven is elhíresült fideszes országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság az országgyűlési képviselőt bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja - közölte a főügyészség vezetője kedden az MTI-vel. 

Keresztes Imre közleményében azt írta: a vádirat szerint Mengyi Roland és társai 2015 tavaszán elhatározták, elérik azt, hogy szociális szövetkezetek számára európai uniós forrásból származó pályázatot írjanak ki azért, hogy az azon elnyerhető összeget jogellenesen, valós teljesítés nélkül, saját maguk megszerezzék. A főügyész közlése szerint Mengyi Roland a pályázati pénzből való részesedés fejében vállalta, hogy a pályázat kiírása érdekében közreműködik. Erről a vádlottak többször egyeztettek az ügyészség szerint. Keresztes Imre azt írta: Mengyi Roland társaival az egyik találkozójukon azt közölte, hogy 5 millió forintot kell fizetniük a döntéshozónak ahhoz, hogy hivatalos útra terelődjön a pályázat, míg további 5 millió forintot a pályázat kiírásáért. Az érintettek összegyűjtötték az első részletként kért 5 millió forintot, melyet Mengyi Roland barátjának juttattak el – írta a főügyész.

A vádlottak célja a pályázatok benyújtásával az volt, hogy a pályázaton elnyerhető teljes összeghez a saját célra történő felhasználás érdekében hozzájussanak. A vádlottak a pályázati célok megvalósítására alkalmas, annak megfelelő tevékenységeket nem szándékoztak végezni. Megállapodásuk szerint ezek helyett csupán a csalás lelepleződésének veszélyét csökkentő, látszólagos tevékenységeket végeztek volna el” – olvasható a közleményben. A vádlottak a szövetkezeti pályázatok útján összesen csaknem 500 millió forint költségvetési támogatást kíséreltek megszerezni. A pályázatokat - a befogadási feltételek nem teljesítése, illetve a pályázati kérelmek formai hibái miatt – elutasították, így vagyoni hátrány nem keletkezett.

Keresztes Imre közlése szerint a Mengyi Roland terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele a halmazati szabályok miatt 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés. 

Az ügyészség Mengyi Roland társait különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettével, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja. Az ügyben valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.

Polt Péter legfőbb ügyész indítványára a képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés szeptember 12-én függesztette fel, majd a Központi Nyomozó Főügyészség október 10-én hallgatta ki gyanúsítottként. A főügyészség akkori közlése szerint Mengyi Roland tagadta a bűncselekmények elkövetését, érdemi védekezést terjesztett elő és panasszal élt a gyanúsítással szemben.

(MTI)

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. április 25. 13:00
Oké, bár kezdhették volna Medgyessyvel, Gyurcsánnyal, Demszkyvel, Bajnaival és a nekik segédkezőkkel... vagy azok a CIA ideiglenes ügyvivője védelme alatt állnak...?
ThunderDan
2017. április 25. 12:34
Mik történnek egy "diktatúrában"... vádat emel az ügyészség a kormánypárti országgyűlési képviselővel szemben... tüntetők törnek be a parlament épületébe... ezrek tüntethetnek minden nap, zavartalanul... plakáterdőbe borult az ország, amely szerint a kormányfő LOP... sajtótermékek garmadája van tele 100%-os kormányellenes propagandával, sokszor már uszító, vagy akár trágár hangnemben ("milliméterek" és társaik)... nem is folytatom tovább.
1114
2017. április 25. 12:30
Kirakat ügy lesz belőle, azzal a céllal, hogy a narancskomcsik ezt felhasználva példálózzanak majd, hogy ők aztán nem tűrik meg a korrupciót még berkeken belül sem!
pollip
2017. április 25. 12:28
Ez is érdekes: Öt év után hazatoloncolják a volt SZDSZ-es politikust Kanadából 10 perce menedékjog Kanada Mohácsi Viktória romagyilkosságok Blikk-információ Nem kapott menedékjogot Kanadában Mohácsi Viktória, egykori SZDSZ-es európai parlamenti képviselő. A volt politikus a Magyar Nemzetnek számolt be az 5 éve kezdődött eljárás váratlan fejleményéről. Mohácsi Viktória azt mondta, nem tudja, mihez kezd most. Korábban az oktatási tárca roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztosa volt. 2011 végén hagyta el Magyarországot, és a kanadai Torontóban kért politikai menedékjogot, mert Magyarországon életveszélyes fenyegetéseket kapott, miután szóvá tette, hogy lassan halad a 2008-ban és 2009-ben elkövetett romagyilkosságok felderítése. A romagyilkosokat azóta elfogták, elítélték, sosem szabadulhatnak /Fotó: Fuszek Gábor A CBC kanadai közszolgálati televízió egyik műsora 2012-ben foglalkozott az esettel. Ebben azt pedzegették, hogy a Gyurcsány-kormány a gyilkosságokkal kapcsolatos információkat 80 évre titkosította, mert összefüggésbe hozhatnak néhány állami tisztségviselőt a gyilkosokkal. Mohácsi ekkor a műsorban azt mondta, tizenöt év börtönt kockáztatna, ha ezekről az ügyekről beszélne, és attól tart, hogy a magyar titkosszolgálat „hosszú keze” Kanadában is utánanyúlhat."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!