Gyanúsított lett a fideszes „Voldemort”

2016. október 10. 16:47

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt gyanúsítottként hallgatták ki hétfőn Mengyi Rolandot.

2016. október 10. 16:47

Gyanúsítottként hallgatták ki hétfőn Mengyi Rolandot – tudta meg a 24.hu. A lap szerint a fideszes országgyűlési képviselőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel gyanúsítják. Mindezt Futó Barnabás, Mengyi ügyvédje is megerősítette a lapnak. A 24.hu szerint a kormánypárti politikus hétfőn reggel 9 óra előtt érkezett meg az ügyészségre és valamikor délután 1 óra után távozott, a kihallgatása tehát órákig tartott.

Mengyi Roland ügye augusztus elején robbant ki, amikor a 168 Óra lehallgatási jegyzőkönyvek és nyomozati iratok alapján megírta: a fideszes politikus a nyertes uniós pályázatokért cserébe komoly kenőpénzt kért el vállalkozóktól. Volt, akitől a megítélt pénz 90 százalékát. Az is kiderült ezekből az iratokból, hogy a fideszes képviselőt Voldemort Nagyúrnak kellett hívni. Mengyi Roland mindezeket közleményben cáfolta, szerinte visszaéltek a nevével.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2016. október 11. 16:30
Nagyon jó a cserearány! Egy parasztot ennyi tisztért? A hülyének is megéri, hát még az országnak!
kukagyerek
2016. október 11. 11:59
Ezt a figurát, csak bedobták a köztudatba, hogy a többi fideszes gazemberről elfeledkezzen a birka nép. Mutyis, elterelő művelet!
zőldsas
2016. október 11. 07:59
Vajon hány faluba, városba tudják az emberek, hogy a "Voldemor" az nem valós embert takar az csak ragadvány név.
VakzKommondor
2016. október 11. 02:14
Úgy izgulok mi lesz. Vajon bűnös a nertárs, vagy nem???? Vajon ajánlanak neki pár milliárdot, és ülni fog bűnbakként , mint a zuslág? Ki zsarol kit ötpercben....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!