Polt kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését

2016. augusztus 18. 12:30

Kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész. A fideszes „Voldemortként” emlegetett Mengyi köreit korrupciós ügyletekkel hozták összefüggésbe.

2016. augusztus 18. 12:30

Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Mengyi Roland (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését – közölte Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője csütörtökön, Budapesten. Az uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatos fiktív teljesítések, túlárazott szerződések, több milliós kenőpénzek miatt folyó eljárásnak már öt gyanúsítottja van – közölte a szóvivő.

A nyomozást korábban a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytatta, ám miután mentelmi joggal érintett személy érintettsége merült fel, a nyomozást felügyelő Bács-Kiskun Megyei Főügyészség július 11-én az ilyen esetekben eljáró Központi Nyomozó Főügyészséghez tette át az ügyet – közölte Fazekas Géza. A mentelmi jog felfüggesztését különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kéri az Országgyűlés elnökétől a legfőbb ügyész – mondta Fazekas Géza.

Mengyi együttműködik

Mengyi Roland közleményben tudatta, hogy teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal, és maga fogja kérni az Országgyűlést mentelmi jogának felfüggesztésére „a valóság mielőbbi tisztázása érdekében”. A fideszes képviselő azt követően közölte ezt az MTI-vel, hogy Polt Péter kezdeményezte a mentelmi jogának felfüggesztését különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt.

Korábban a 168 óra írt arról: az egyesek szerint magát „Voldemortként” emlegető Mengyi Roland körei 2015-ben kenőpénzért cserében biztosítottak volna előnyt szociális szövetkezeteknek egy uniós pályázatnál.

A 168 Óra további információi szerint a korrupciós ügylet résztvevőit korábban, 2015 júliusában már tetten is érhették volna, a NAV nyomozói felkészültek a lecsapásra, de nem kapták meg az utolsó pillanatban fentről az engedélyt a rajtaütésre. Hogy ez miért történt így, arra az újság sem tudja a választ. 2015 végére pedig az érintettek is óvatosabbá váltak a kommunikációban, sejtve, hogy figyelik a tevékenységüket.

 

(Illusztráció: Zero)

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2016. augusztus 19. 11:19
http://alfahir.hu/ki_nem_engedte_a_fideszes_voldemort_letartoztatasat
kukagyerek
2016. augusztus 19. 11:08
A fenti fotón Rolcsi, mintha egy kicsit sápadt lenne! Pedig tudhatná, hogy ameddig Petya a legfőbb ügyi, addig neki meg a mutyis cimboráinak a haja szála sem fog görbülni. (Igaz, a fotón minimális haja sincs!)
katus
2016. augusztus 18. 19:03
2016. augusztus 18. 16:25 Polt kezdeményezte Mengyi "90%" Roland mentelmi jogának felfüggesztését, de a bűntársak megmentik Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte, hogy függesszék fel Mengyi Roland fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogát – jelentette be csütörtök délelőtt Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. Balról Voldemort nagyúr Két bűncselekmény merült fel Mengyivel kapcsolatban. Az egyik bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérlete. A másik vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés. Ezeknek a büntetési tétele kettőtől nyolc, illetve öttől tíz év szabadságvesztés. Fazekas Géza megerősítette azt a korábbi sajtóinformációt, hogy öt gyanúsított van az ügyben, egyikük sem közszereplő. Közülük ketten előzetes letartóztatásban vannak, hárman pedig házi őrizetben. Mengyi Rolandról a hónap elején a 168 Óra írta meg azt rendőrségi iratokra és lehallgatási jegyzőkönyvekre hivatkozva, hogy százmilliós uniós támogatás lenyúlási tervének volt részese. Szociális szövetkezetek szerettek volna tavaly uniós pénzre pályázni, és az ügyben eddig meggyanúsított szereplők szerint Mengyi a megnyert pénz először 50, aztán már 90 százaléka fejében segített volna nekik úgy, hogy elintézi: kifejezetten rájuk írjanak ki egy 500 milliós pályázatot. https://kuruc.info/j/480/egyeb/mengyi02.jpg A cikkben az is szerepelt, hogy Mengyi ezenkívül tízmillió forint „alkotmányos költségnek” hívott kenőpénzt is kért lehallgatási jegyzőkönyvek szerint, és közben végig Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát. Mengyi tagadta mindezt, azt mondta, a lelkiismerete tiszta, és áll bármilyen vizsgálat elé. Korábban az MSZP bejelentette, hogy bűnpártolás miatt feljelentéskiegészítést tesz az ügyészségen a sajtóban korrupcióval gyanúsított Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő ügyében. Bárány Balázs, a szocialisták elnökségi tagja csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azzal indokolta lépésüket, hogy a 168 óra legfrissebb száma szerint a nyomozók már készültek rajtaütni a kormánypárti képviselőn, miközben kenőpénzt fogadott el. “Ez valamilyen csoda folytán mégsem történt meg, kíváncsiak volnánk ennek okaira” – fogalmazott. Bárány Balázs hangsúlyozta továbbá, a hetilap legújabb cikkéből az is kiderül, hogy az “ügyben érintett Fidesz-közeli vállalkozó pályázatíró cégénél már készültek a következő pályázatra, illetve az is, hogy a tevékenységük az egész országra kiterjedhetett”. Az MSZP ezért követeli, hogy az ügyészség vizsgálata “terjedjen ki az egész fideszes bűnbanda tevékenységére”. Követelik továbbá, hogy hozzák nyilvánosságra az ügy még titkos dokumentumait, jegyzőkönyveit – tette hozzá a párt elnökségi tagja. A szövetkezetek ügyében egyébként eddig öt embert gyanúsítottak meg. A nyomozást a NAV július 11-én átadta a Központi Nyomozó Főügyészségnek. A 168 Óra csütörtöki, legújabb számában arról írt: több jel is utal arra, hogy valaki befolyásolta a Mengyit is érintő büntetőügy nyomozását, és Tállai András, a NAV vezetője vagy Polt Péter legfőbb ügyész lehet az a valaki. Fazekas Géza határozottan visszautasította, hogy a Legfőbb Ügyészség bármilyen befolyást gyakorolt volna a nyomozásra. Szerinte ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az iratok áttanulmányozása után azonnal benyújtották az indítványt a mentelmi jog felfüggesztésére. Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem volt rajtaütés, azt válaszolta, hogy a folyamatban lévő nyomozás érdekére hivatkozva ennél többet nem mondhat. Frissítés: fentről siklatták ki az ügyet, s mentik meg bűntársukat A NAV nyomozói megfigyelték Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselőt, amikor kenőpénzt vett át uniós támogatások lezsírozásáért cserébe. Sőt, azt tervezték, hogy ott helyben elkapják, és azonnal rács mögé zárják, viszont az utolsó pillanatban le kellett fújniuk a tervezett akciót, mert feletteseiktől nem kaptak engedélyt a rajtaütésre – írja a 168 Óra a birtokába került nyomozati dokumentumok alapján. A fent már említett ötmilliós „alkotmányos költséget” egy tiszaújvárosi olasz étteremben, egy nejlontasakban adták át Mengyinek 2015. július 14-én, de a lap szerint a NAV nyomozói, bár teljes körűen felkészültek, megfigyeltek, jelentettek, videóztak a helyszínen, végül nem érkezett meg az engedély a rajtaütésre. Mengyin azért akartak a helyszínen rajtaütni, mert mentelmi joggal rendelkező személlyel szemben csak ilyen módon léphetnek fel. A nyomozati anyagokból az is kiderül: tavaly ősszel az ügy gyanúsítottjai mintha megtudták volna, hogy lehallgatják őket. Szó szerint az hangzik el az egyik beszélgetésben két gyanúsított között, hogy "óvatosan beszéljen, mert ki van baszva operatívra". Az is szóba kerül, hogy valaki adott egy fülest az elcsalandó pályázatokkal kapcsolatban. Valaki közbelépett Végül a NAV jelzése miatt egyébként az elbíráláskor el is utasították a fiktív szövetkezeti pályázatokat, tehát miután megérezték, hogy forró a talaj, nem jött össze a közpénzlenyúlás. Viszont mivel rajtaütés nem volt, és végül a támogatási összeget sem lopták el, ezért nem korrupcióról, csak korrupció kísérletéről van szó, ami jóval enyhébb vád a táskahordozóból lett politikussal szemben. A 168 Óra szerint az általuk ismert anyagok fényében nem világos, hogy mi volt a NAV nyomozati stratégiája, mindazonáltal feltételezhető, hogy valahogy félrement az ügy. A cikk szerint a nyomozók egy idő után azzal szembesültek, hogy „a felső vezetés elárulta őket”. Ha pedig így történt, az sok minden más mellett államtitoksértést is jelent, hiszen akkor még titkosítás alatt állt az ügy – ezek szerint kiszivárgott – nyomozati anyaga. A lap spekulációi szerint vagy a NAV vezetése, vagy az ügyészség lehetett az, amely visszavonulót fújt, bár a dolog hátteréről csak találgatni lehet. Mindenesetre a 168 Óra példaként hozza a Hajdú-Bét-ügyet, ahol, bár a NAV beidézte gyanúsítottként a Fideszhez bekötött és Orbán Viktor barátjával, Garancsi Istvánnal a MET-bizniszben üzletelő Nagy Györgyöt, a kormányhoz igencsak lojális Polt Péter vezette ügyészség végül elmeszelte az egész ügyet, amint az hozzá került. Nagybani szövetkezetezésnek indult A 168 Óra legutóbbi cikkéből az is kiderül, hogyan neszelték meg a nyomozók a korrupciós ügyet. A történet kulcsfigurája F. Márta könyvelő, aki sok vállalkozónak segített szociális szövetkezetet létrehozni adó- és járulékelkerülés céljával. A modell lényege, hogy a vállalkozásoknál megszüntették az alkalmazott munkaviszonyát, majd azonnal felvette valamelyik, koordinálásában lévő szociális szövetkezet, és attól szerződéses formában visszabérelte korábbi munkaadója. A dolgozó oldaláról semmi sem változott, de volt munkáltatójának ebben a konstrukcióban lényegesebben kevesebbet kellett utána fizetnie, mert a szövetkezeti foglalkoztatási forma kedvezőbb. Ez persze adócsalásnak számít, ezért kezdtek el vizsgálódni F. Márta után, elkezdték lehallgatni. Így azt is hallották a NAV-nál, amikor érkezett hozzá egy telefon Tiszaújvárosból, hogy számos szövetkezetre lenne szükség, mert pályázati pénz áll a házhoz egy országgyűlési képviselő segítségével. A 168 Óra szerint a nyomozati anyag alapján az ügy politikai szálától függetlenül a NAV eleinte valóban komolyan vette az ügyet, csak később kezdett el kisiklani a dolog, miután a legfelsőbb szinteken kellett jelenteni a nyomozásról. Ez utóbbi egyébként abban az időszakban volt, amikor a Simicska Lajos emberének tartott Vida Ildikót távozóban volt a NAV-tól, és helyére Tállai András felügyelete alá kerültek az adóügyek – írja a 168 Óra. 2. frissítés: Kósa: visszaéltek a nevével! (vö. ott se volt!) Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön fenntartotta azon korábbi álláspontját, hogy visszaéltek Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő nevével, akinek mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte Polt Péter legfőbb ügyész egy korrupciós ügyben. A kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője csütörtökön Budapesten, más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, Mengyi Roland és az egész magyar parlament érdeke, hogy minél szélesebb körben lehessen vizsgálni ezt az ügyet. Kósa Lajos emlékeztetett, a jelenlegi szabályok szerint egy képviselő önállóan nem mondhat le mentelmi jogáról, arról a parlamentnek kell döntenie. Mengyi Roland azt mondta, arra kéri majd az Országgyűlést, hogy függessze fel a mentelmi jogát – közölte a Fidesz frakcióvezetője, majd hozzátette, erre várhatóan az őszi ülésszak kezdetén, szeptember közepén kerülhet sor. (Index - MTI nyomán) Forrás: https://kuruc.info/r/2/162711/
katus
2016. augusztus 18. 18:57
Balról Voldemort nagyúr https://kuruc.info/j/480/egyeb/mengyi01.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!