A lojalitás az elsődleges szempont

„Az erő viszont a kormánytöbbség oldalán áll. Van értelme ugrálni?

Azért kell vernünk most a tamtamot, hogy ne akkor kezdjük el, amikor legközelebb újra visszatérnek az Artisjushoz mint pénzforráshoz. Hiszen ne felejtsük el: az egyesület mégiscsak begyűjt és szétoszt évente mintegy tízmilliárd forintot. Egy olyan országban, ahol a kulturális költségvetés nem éri el a hatvanmilliárdot, ez nagyon komoly összeg. Úgyhogy nyilván jönni fognak még. A mostani lépés nekem még mindig egyszerű zsákmányszerzésnek tűnik, ráadásul olyannak, ami nem fenyeget komolyabb politikai károkkal, vagyis azzal, hogy a kormány magára haragítana nagyobb társadalmi csoportokat. Hiszen megint egy olyan érdekcsoportnak sérülnek az európai törvények által garantált jogai, amely már így is egy csomó előítéletnek van kitéve. »A zenészek úgyis nagyon gazdagok, nem dolgoznak, léhűtők, menjenek el inkább sóbányába vagy közmunkára...« Az egzisztenciális félelmek mellett az előítéletességre rájátszani: ez már régóta működik a magyar politikában. Ne felejtsük el, hogy ez egy nagyon kicsi piac, nagyon megosztott szakma. Nem egy szűk csoportnak lobbizom, nem is magamért, hanem a közösség érdekeiért. Akkor is, ha ez a mostani elvonás a korábbiakkal együtt nekem valószínűleg milliós mínuszt jelent –pontos számot csak jövő májusban fogok tudni. Amikor csak lehet, elkerülöm a politikát, de a saját munkám körülményeit érintő döntéseknél kötelességem megszólalni.

L. Simon azt is írta, hogy bár előzetes egyeztetés nem volt a jogdíjak ügyében, igenis létezik nagy ívű kulturális koncepció, amelynek végleges formába öntése már a szakmai szervezetekkel történő, egyébként elindult egyeztetések során valósul majd meg.

Ez valószínűleg a politikai blabla kategóriájába tartozó kijelentés. Ahogy nyilván sokaknak, úgy nekem is vannak ötleteim, mit lehetne csinálni. Voltak is már, például a PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért – a szerk.), amelynek kidolgozásában én is részt vettem. Ezt 2011-ben megszüntették. De azzal is fontos lenne foglalkozni, hogy legyen több olyan zeneiskola, vidéken is,mint a kőbányai, amelyik kifejezetten könnyűzenei képzéssel foglalkozik. Kiépíteni a közösségi élményen alapuló zenetanulást, hogy ne csak elit művészt akarjunk nevelni a gyerekből, hanem olyan embert, aki szeret közösségben muzsikálni. És hát a magyar popzene külföldi képviselete, menedzselése is nagyon elhanyagolt terület. Magyarországon több mint húsz éve egyetlen kormánynak sem volt látomása arról, hogy ennek az országnak a kultúráját hogyan kellene tálalni, hogyan kellene ezt a szűk piacot tágítani. Egyébként nem is az az igazi baj, hogy alig tízmillióan vagyunk, hanem hogy ennek a tízmilliónak csak öt-nyolc százaléka engedheti meg magának, hogy koncertre, színházba járjon, könyvet vegyen... A franciák vagy a skandinávok már évtizedekkel ezelőtt kitalálták, hogy a popkultúra a legolcsóbb és leghatékonyabb kulturális kitörési pont. Nem a magaskultúra rovására támogatják a popot, hanem azzal párhuzamosan. Az erős hátszél nyomán pedig ma ott tartunk, hogy az európai piacon jelentős szeletet tudott magának kihasítani néhány nemzeti popkultúra is.

Nincs üzenetünk?

1988-ban végigmentem a berlini fal túloldalán. Volt egy felirat, sosem felejtem el: »Keletről nem jön új.« Szerintem az egyik legnagyobb bűne a vasfüggöny mögött töltött negyven évnek, hogy »csak« azokat az értékeket tudtuk adni a nagyvilágnak, ami az elszigeteltségünkben, skanzenszerűségünkben megmaradt nekünk: a klasszikus és a népi kultúrát. De újdonságokat, mint a századforduló környékén, amikor a Monarchia trendformáló közeg volt, nem tudunk adni. A mai kormány protekcionizmusával, autoriter hozzáállásával ugyanazt a kontraszelekciót hajtja végre, mint annak idején a Kádár-rendszer – csak gyorsabban. A lojalitás az elsődleges szempont. Hogy nem szarunk az asztalra, ahonnan eszünk. A kritikai hangokat elhallgattatják, az önálló, kreatív gondolatokkal bíró embereket pedig – akik akár segíthetnék is a nyilván nem tisztán rosszindulatú tisztviselőket – elmarják maguk mellől.”