Több pénz jut a háziorvosoknak és a védőnőknek

2012. augusztus 30. 15:56

A kormány úgy döntött, tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás finanszírozását – jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Az emelés eredményeként egy háziorvosi praxisra 70-80 ezer forinttal, a védőnői szolgálatokra pedig 25 ezer forinttal több jut havonta – írja az Index.

2012. augusztus 30. 15:56

Az emelés mintegy 27 ezer embert érint: a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett az a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat és a védőnőket is. Az eszközfinanszírozási maradványösszegből biztosított emelés az idei év utolsó két hónapjára vonatkozik, jövőre pedig a jövedékiadó-emelésből tervezik finanszírozni – fejtette ki Szócska.

Giró-Szász András kormányszóvivő a sajtótájékoztatón emlékeztetett: idén a kabinet már végrehajtott egy 30,5 milliárd forintos fizetésemelést az egészségügyben, ami 86 ezer embert érintett. Mint rámutatott, most a korábbi bérfejlesztésből kimaradt dolgozók is jelentős pluszpénzhez jutnak – olvasható az Indexen.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
julianusz2
2012. augusztus 31. 10:18
Szerintem egységesíteni kellene a háziorvosok munkáját, kötelességeit!Mért nincs nekünk 700 fős kis faluban élőknek az ingyenes orvosi ellátáshoz a nap 24 órájában? H., Sz., P. 8-11- ig rendelés, ha időpontunk van 9-re, jó ha 10-kor behívnak.Ha időpont nélkül megyünk 8-ra, 10-fél 11-ig biztosan ott ülünk. Ha 11után telefonon hívjuk, senki nem veszi fel a telefont, ügyelet csak 16órától van.80 éves ember féllábbal belecsúszott az aknába, hálistennek néhány zúzódás ütési fájdalom volt az oka, h nem tudott felállni, járni, de amikor a család hívta, véletlenül felvette a telt., de közölte, nem vagyunk jóba a bácsival, nem megyek ki.Egy szemészeti beutalóért 3000Ft-ot kér, egy házi katétercseréért 5000Ft-ot kér, házhozmenésért 3-5ezret kér,egy kullancsoltás beadásáért 3ezret kér. A védőnő heti fél-1 órán át található a rendelőben.VAN SZERZŐDÉSE A TB_VEL, DE MAGÁNPRAXIS!!! Most mért fizetünk mi TB-t?????
négyzetgyök
2012. augusztus 30. 19:12
Nem akarok hinni a szememnek! Az ECHO TV-ben egy órája ekézik a kormányt. Mi van itt? Kommunista puccs?
Agnieszka
2012. augusztus 30. 18:50
Nem lehet, elszigetelt, a köz számára szerencsés esetek kivételével, magas színvonalú, kreatív értelmiségi munkát elvárni anygilag nem független emberektől. A 90-es évek nagy Romlásával megszünt az a szinte általános paraszolvencia,amely, nem vitás, maga a korrupció, és mélységesen igazságtalan, mert számos létfontosságú szakmában egyszerűen nem is létezett, létezhetett, viszont ahol volt, mégis, valahogyan működtette a rendszert. Nem lényegtelen, hogy a szerencsésebb fejlődési utat bejárt Nyugatra nem is volt ennyire egyszerű kijutni. Most az óriási felelősséggel járó, évtizedes tanulást igénylő munkáért cserében egy normélis országban fel lehet építeni, bár az első generáció számára nem könnyen, egy normális életet.Nem kellett volna, h. így legyen! Seholsem bízták a volt szovjet blokkon belül az orvosok megélhetését a betegektől összekalapozott pénzre. Ahol a gazdaság évi több %-kal növekszik, mert gyakorlatilag NINCS államadósság devivázában, NEM kótyavetyélték el saját zsebre a memzeti vagyont, NEM számolták fel az ipart, NEM tették tönkre a mezőgazdaságot, ott előbb-utóbb, velünk ellentétben, lesz lehetőség a legnagyobb társadalmi presztizsű értelmiségi munka rendes megfizetésére is!
dehumanizer
2012. augusztus 30. 18:05
*ásít* Ezeket a kommenteket automatikusan generálja valamilyen script az ilyen hírekhez, vagy tényleg bekerül mindig ugyanaz? Az emelést egyébként üdvözlöm, ez amellett, hogy több pénzzel jár, még adóbevételeket is növelhet, mert talán most már kevesebben jelentik be azasszisztenst 4-6 órára, míg a másik felét zsebben kapja meg. Ugyanakkor nyugtával érdemes dicsérni a napot, mivel én pl. egy büdös buznyákot nem kaptam meg az ígért eü. béremelésből, és senki nem tudja megmondani, hogy miért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!