Nem zárta ki a külön indulást a KDNP elnökjelöltje

2010. december 08. 17:02

Semjén Zsolt kihívója a KDNP december 18-án esedékes tisztújításán Papp Tibor lesz, aki szerint több vidéki alapszervezet is mellőzve érzi magát. Papp nem akar zendülést, de egy nyilatkozatában hivatkozott Varga László volt pártelnökre is, aki 1997-ben azt üzente Orbán Viktornak: „Jövünk, de nem akarunk pusztán csak fityegő vagy pityke lenni a szép dolmányon!”

2010. december 08. 17:02

Kihívója akadt Semjén Zsoltnak a KDNP elnöki címéért a december 18-i tisztújításon Papp Tibor személyében - értesült az Index. A 42 éves, végzettsége szerint történelem–német szakos tanár Papp szerint sokkal karakteresebb KDNP-re van szükség. „1990-ben és 1994-ben az erős megyei listák juttatták be az önállóan induló KDNP-t a parlamentbe, de azóta sok pártalapszervezet passzivitásba vonult, többek között azért is, mert sok településen mellőzve érzik magukat” - fejtette ki a pártelnökjelölt.

A politikus egy korábbi közleményében Varga László volt kereszténydemokrata elnököt idézte: „Jövünk, de nem akarunk pusztán csak fityegő vagy pityke lenni a szép dolmányon!” A politikus ennek ellenére fontosnak tartotta megjegyezni: nem akar zendülést, csak azt, hogy érvényesüljön Orbán Viktor mondása: „A Fidesz: stratégiai, bajtársi kapcsolatban él a magyar kereszténydemokraták pártjával, a KDNP-vel”. Papp újravizsgálná a Fidesz-KDNP-s kettős tagságot is, mondván az ezzel rendelkező politikusok előnyben vannak a jelölések során.

Arra a kérdésre, hogy az önálló pártként való választási szereplés belefér-e terveibe, a pártelnökjelölt annyit mondott: „Ez sok mindenen múlhat, például azon, hogy a KDNP meg tud-e erősödni. „Arra lehet alapozni, hogy a felmérések szerint mi vagyunk Magyarországon a legkevésbé elutasított párt” - tette hozzá.


A kép forrása a ma.hu.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2010. december 09. 06:59
Papp Tibor úgy "lázadozik" az önálló(bb) KDNP mellett, hogy közben Orbán Viktorra hivatkozik. Aha. Kóóóóókemény!
states
2010. december 08. 20:30
A Fidesz és a Jobbik között nincs oxigén, ha lekapcsolódnak a Fidesz lélegeztetőgépéről, azonnal beáll a fulladásos halál. Az önálló KDNP, különösen a Jobbik parlamentbe kerülésével, a sci-fi világába tartozik.
küllő
2010. december 08. 19:23
Ezek szerint még van KDNP?
civilina
2010. december 08. 18:59
"Ez sok mindenen múlhat, például azon, hogy a KDNP meg tud-e erősödni." Akkor van bőven feladat, kedves Papp Úr! Remélem, tudja a dolgát és a sorrendet?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!