Elemző: Zelenszkij eddig is legitim célpont volt Oroszország számára
Kiszelly Zoltán arról is beszélt, hogy az ukrán ellenzék is kaphat most az alkalmon, és megpróbálhatja elmozdítani Zelenszkijt az elnöki székből.
Az ellentámadás eleve lehetetlen helyzetből indult: az oroszok védekezésre rendezkedtek be, a biztos sikerhez szükséges fölény pedig nem állt rendelkezésére az ukránoknak. Oroszországot nem lehet felmenteni az agresszió alól, de közben mintha Európa egy másik támadás alatt is állna: az Egyesült Államok a helyzetet kihasználva szétverte Európa egységét.
Mandiner Stratéga ezúttal közönség előtt a Scruton V.P.-ben Földi László titkosszolgálati szakértővel, a Védett Társadalom Alapítvány elnökével és Horváth József biztonságpolitikai szakértővel, az Alapjogokért Központ tanácsadójával.
(A beszélgetés 2023. június 21-én szerdán került rögzítésre, még a hétvégi oroszországi történések előtt.)
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:
A beszélgetés podcast formában is meghallgatható: