Kormány, befóliázva

2023. július 15. 07:32

Kezdő vállalkozóknak javasolnám: gyártsanak fóliát. Vagy kordont, az is jó.

2023. július 15. 07:32
null
Lendvai  Ildikó
Lendvai Ildikó
Népszava

„A kormánynak leginkább erre a kettőre van szüksége, ezekből tömeges megrendelések várhatók. Minden olyasmire igényük van, amivel elzárhatnak valamitől. Mert vannak a bennfentesek, bent a hatalomban, fent a Karmelitában. Hozzájuk képest mi, többiek látványosan kint és lent vagyunk. Hogy ott is maradjunk, arra való a fólia és a kordon. Ne lapozz bele, ne nyúlj hozzá, ne érdeklődj, ne gyere közel, maradj kívül! Helyedre!

Ők azok, akik rászabadítják a fogyasztóvédelmet a könyvesboltokra, akik felvásároltatják a legnagyobb könyvterjesztőt a miniszterelnök politikai igazgatója által elnökölt káderképzővel. Fóliáznak is engedelmesen. Ők azok, akik könnygázhasználatra felhatalmazott rendőröket küldenek a szent kordonok védelmére kamaszok ellen.

Ne tessék azt mondani, hogy ugyan már, néhány könyvet befóliáznak, van ennél nagyobb bajunk is. Van. Például az, hogy mintha a kormányzat is be volna fóliázva. Csak a címszavakat látjuk abból, amit éppen tesznek, a történetbe nem lapozhatunk bele, nem ismerhetjük meg a lényeget. Azt fólia takarja.”

Megint építési kordont pakol a Várban a Momentum, közben a kormány vidéken ülésezik - Mandiner

A párt országgyűlési képviselője szerint a kordon a kormány politikájának szimbóluma.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira002
2023. július 18. 10:56
Lendvai 2002-2010 aljasságot másokba gondolod.
Nagyhuba1
2023. július 17. 17:27
Tisztelt Lendvai néni! Amikor Ön volt "6 almon) akkor miért nem aggódott annyira a demokráciáért. "Nem lesz gázár emelés,hányszor kell még elmondanom nem lesz gázár elelés!"
Gusztiapu
2023. július 16. 11:21
Baranyi Krisztinának üzent, aki lefóliázta az óránként átfestett padot?
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. július 15. 20:51
A botoxos főcenzor sirámai...horror sci-fi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!