Meghallják odafönn

2022. január 22. 15:30

A szabadságharc leverése után vált a Himnusz a nemzeti identitás részévé.

2022. január 22. 15:30
null
Pilhál György
Magyar Nemzet

„1823-ban e napon, január 22-én vetette papírra Szatmárcsekén, a csöppnyi Tisza-parti faluban Kölcsey Ferenc a Himnusz utolsó sorait: »Megbűnhődte már e’ nép / A múltat ’s jövendőt.«

Öt évet kellett várni, hogy a mű megjelenhessen. Zenéjére még többet, Kölcsey halála után, 1844-ben nyerte el Erkel Ferenc a versre meghirdetett pályázatot. A dallamba később többször belejavított a szerző, az eredetileg verbunkosnak szánt művet végül egyenletesebb ritmusú muzsikává írta át, tempója a múlt század húszas éveiben kezdett el lassulni. Ahogyan azt a viharos magyar történelem sarkában járó szomorúság megkövetelte…

Először a pesti Nemzeti Színházban csendült föl 1844. július 2-án, szabadtéren pedig az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi nevű gőzhajó avatásakor, augusztus 10-én. A szabadságharc leverése után vált a Himnusz a nemzeti identitás részévé. Sorsközösséget vállalt azokkal, akik hallgattak rá: »Hazádnak rendületlenül légy híve!«

Elvenni tőlünk nem tudta senki a fohászt. Sem a Bach-korszak, sem a kommunizmus. Védtük, rejtegettük a szabadságunk szimbólumává lett ódát. A diktatúra évtizedeiben az állami ünnepeken csak »csokorba kötve« – a szovjet himnusz és az Internacionálé közé szorítva – engedélyezték, ám a szívekben ő szólt a leghangosabban! (Rákosi idejében csak a zenéjét engedték, énekelni nem lehetett.)

Kölcsey soraival sosem tudtak megbékülni a kommunisták. Hiszen a dalnak és a szónak ereje van, a dalolt szónak annál is több. Az önkény hatalmasságai rettegik a nemzet himnuszát, hátha meghallják odafönn: »Szánd meg Isten a magyart / Kit vészek hányának, / Nyújts feléje védő kart / Tengerén kínjának.«”

Borítókép: YouTube-képernyőfotó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2022. január 23. 14:29
Kodály Zoltán: "Európában legyél magyar, itthon pedig európai!"
sasszem
2022. január 23. 08:49
Mindent elmond a MAGYAR lelkiségről!
zsolti123
2022. január 23. 02:18
Csak megemlítem a csodálatos Himnusz szobrunkat: https://zsambekinfo.hu/latnivalok/himnusz-szobor-budakeszi/
Aspern
2022. január 22. 23:28
Sorsközösséget vállalt azokkal, akik hallgattak rá: "Hazádnak rendületlenül légy híve!" Ez az idézet a Szózat része, nem a Himnuszé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!