Blake Crouch: Sötét anyag

„Az események folyamatosan pörögnek, egymást követik az újabb és újabb drámai felismerések, az egész történetet zaklatott hangvétel jellemzi, amelyet különösen erősít a szerzőtől korábban már megszokott töredékes próza a rövid tőmondatokkal, a tömör, tárgyilagos leírásmóddal. Mindeközben Crouch igyekszik minél többféle nézőpontot és eshetőséget megvizsgálni, választ keres olyan kérdésekre, mint például hogyan befolyásolja az ember személyiségének alakulását a meghozott döntéseinek sora. Hiába gyengébb a próza, sőt talán még kiforratlanabbnak is éreztem, mint a Wayward Pines esetében, hiába okoztak a fordulatok legfeljebb a főhősnek meglepetést (külső szemlélőként, mint amilyen az olvasó szerepe is, azért elég korán egyértelművé vált, miről is van szó), azért nem árt elgondolkodni azokon a dolgokon, amiket a szerző felvet.

Kit ne foglalkoztatna néha, hogy miként alakult volna az élete, ha bizonyos helyzetekben másképp dönt? Ki ne akarna néha valahol máshol, máskor, valaki másnak a bőrében lenni inkább? A regény olvasása közben nehéz nem elmélázni azon, vajon neked mid van? Hoztál olyan döntést valaha az életedben, amit megváltoztatnál? Mit tennél meg azért, ha lehetőséged volna egy másik valóságban úgy tovább élni, mintha annak idején máshogy döntöttél volna, ahol mindez a mostani eszeddel végiggondolva jobbnak tűnik? Egyáltalán fel tudnád mérni, mi mindennel járna pontosan az a másik út, mi mindent veszítenél általa, aminek jelenleg nem is feltétlenül vagy a tudatában? Számomra ez a történet, mint már sok más hasonló jellegű regény is más módokon, újra elhozta a felismerést, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy nem kell egy másik életre, egy másik verzióra vágynom. Érdemes a könyvben felmerülő kérdéseket önmagunknak is feltenni – talán meglepő, de mindenképpen tanulságos válaszokra lelhetünk.”