Hogyan lettem számkivetett és utáltam meg a telefonom

2016. július 22. 12:07

Hogy milyen az élet Pokémon Go nélkül? Kicsit rosszabb, mint vele, ez a felismerés pedig rögtön egy újabbat szült: utálom a telefonom.

2016. július 22. 12:07
Szabolcsi Gergely
Trikorder

Windows Phone-om van. Nem azért, mert olcsó volt és ahhoz képest jó, nem azért, mert előfizetéshez adták, vagy mert egy tudatlan rokon azt vette nekem. Én Windows Phone-t akartam és pár évvel ezelőtt, amikor aktuálissá vált a telefonom cseréje, beszereztem az akkori egyik csúcsmodellt (Lumia 925). Rossz döntést hoztam? Egészen e hét elejéig nem gondoltam így. Persze tudtam, hogy a telefonomra sosem jön használható hivatalos Instagram app, sőt az is nyilvánvaló lett, hogy minden ígérettel ellentétben a telefonom nem kapja meg a Windows 10 frissítést és a Microsoft még a saját termékeit sem fejleszti már túlzottan a halott platformra. De egy halott platform még lehet jó és én pontosan így éreztem a telefonommal kapcsolatban: arra, amire nekem kell, tökéletes. Annyira biztos voltam ebben, hogy még azt is hangoztattam, hogy ha le kell cserélnem, akkor újra Windows telefont veszek majd. Aztán jött a Pokémon Go.

Amikor hétfőn Mistwalker elhívott Pokémonokat vadászni, úgy voltam vele, hogy majd sétálunk, beszélgetünk, maximum netezek a telefonomon. Aztán leértünk a Nehru partra, ahol rajtunk kívül 20-30 ember vadászott Pokémonokra. Vadidegen emberek beszélgettek arról, hogy miket kaptak el, hogy ki rakjon le lure-t, hogy melyik Teambe akarnak belépni. Megszólították egymást, hogy ők tapasztalták-e ezt vagy azt a hibát vagy, hogy használhatják-e a másik hordozható mobiltöltőjét. Én meg ott álltam némán és bámultam a két évesen is vállalható specifikációkkal rendelkező telefonomra, amire soha a büdös életbe nem fog megjelenni a Pokémon Go. (…)

Nem arról van szó, hogy hirtelen rossz rendszernek tartanám a Windows Phone-t, mert továbbra sem gondolom így, viszont elhibázottnak érzem azt, hogy meg sem próbáltak úgy tenni, mintha komolyan gondolnék a mobil piacra való betörést. A Pokémon Go valószínűleg simán belerülhet az 50 legjobban fogyó videojáték közé, a mobilos játékok listáján pedig valószínűleg már most is csak a Minecraft és a Tetris előzi meg. Az, hogy ez a játék nem jelent meg a Windowst futtató telefonokra mindennél hangosabban mondja ki a nyilvánvalót: a platform halott és ha bármilyen szoftveres újdonságra vágysz, fordulj más gyártókhoz. Nagy kár, mert rengeteg potenciál van a Windows 10 köré épített ökoszisztémában, de hiába tudjuk PC-vé alakítani, vagy Xbox távirányítóként használni a telefonunkat, ha a legnépszerűbb alkalmazások nem érhetőek el rajta.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szabolcsi Gergely
2018. május 14. 22:00
Kérlek, ne rontsd el a kommentfolyamot azzal, hogy felhívod a figyelmüket az egyértelmű dolgokra :D
Szabolcsi Gergely
2018. május 14. 22:00
Nem értem a problémát.
Békanász a hasadon
2016. július 24. 12:53
Ad abszurdum már az is abszurdum, hogy egy gyerek egyáltalán telefont kap. A telefon távbeszélgetésre való, a gyereknek meg ott vannak az iskolatársai, haverjai, cimborái, azokkal személyesen találkozik naponta. Az átkosban tiz-húsz éveket vártak a családok egy darab telefonra, az közös volt, a családfő vette fel, vagy aki épp ott volt, ha nagyritkán valami gyászhir vagy vészhir miatt valaki megcsörgette. Ha megbeszéltél egy programot fél évre előre, a másik fél biztos hogy percre pontosan ott voln, ahol. Az emberek TALÁLKOZTAK egymással s személyesen beszélték meg a megbeszélnivalókat, a többi időt pedig ejtőzésre, alkotásra, olvasásra forditották. Emlékszem az első kisiparos megtollasodott bunkofonos rétegre, akik suhogóban, aranyakban, makkos cipőkben rángatták elő hatalmas készülékeiket, fontosságuk hangsúlyozásaképpen. Azóta úgymond felgyorsult a világ, senki nem tudja, mit akar, hova akar menni és kivel és az sem biztos, hogy a másik fél ott lesz, ahol délelőtt igérte, igy aztán se hugyozni, se aludni, se dugni nem lehet békésen, mert bármelyik pillanatban megszólalhat a kurva telefon és ha nem veszed fel, rábaszol, mert nem lesz ott a parner a megbeszélt helyen, felelősségre von a főnököd, hogy hol voltál, meggyanusit a szeretőd, hogy félrebasztál. Nincs undoritóbb találmány a mobilnál, nincs hülyébb generáció a mobilgenerációnál.
röviden
2016. július 24. 12:51
Egy szegény debil konzumidióta panaszai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!