Képregényfesztivál-szemle, 1. rész: új magyar képregények

2016. május 13. 10:19

Az idei képregényfesztiválra megjelent újdonságok szemlézését a hazai alkotókkal kezdem.

2016. május 13. 10:19
Bayer Antal
Nero Blanco, Vox Antipopuli

Végére hagytam a legnagyobb érdeklődéssel várt újdonságot. A Kittenberger: Fabriqué en Belgique már jó ideje készült, és el is készült volna, ha… Szóval átment pár viszontagságon, pályázaton, kiadókeresésen. Végül a merész vágyak és a szürke rögvalóság között sikerült találni egy középutat, és egy mecánásnak köszönhetően országos terjesztésre elegendő példányszámban, színesben megjelentetni.

Somogyi György, Dobó István és Tebeli Szabolcs képregénye teljesíti a magas várakozásokat. Talán az első igazi »francia-belga« stílusú képregényalbum, amit magyar alkotók készítettek, abszolút megállná a helyét a legigényesebb piacon is – remélem, lesz alkalma kipróbálni magát. A szerzők és a kiadó mindenesetre készültek erre, nyomtattak néhány angol példányt, amivel lehet majd házalni.

Az az igazán nagy teljesítmény ebben, hogy a történet nagyon magyar (itt abszolút indokolt, hogy miért vannak magyarok a főszereplők között), ugyanakkor ennek csak számunkra van jelentősége, egy külföldi olvasó maximum érdekességként nyugtázza. Eszünkbe jut róla az Indiana Jones (vagy Quatermain, hogy korhűk legyünk), a Tintin és a League of Extraordinary Gentlemen, de mégis egyedi tud lenni. Egyelőre csak annyit mondok róla, hogy nagyon tetszik, készülök egy hosszabb elemzést is írni róla.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!