A konzervatívok védik meg Európát

2016. március 07. 11:18

Nálunk a valódi visszatérésnek a Svéd Demokraták előretörése tekinthető. Az egyébként a svéd médiában szélsőségesnek kikiáltott párt még a Fidesznél is mérsékeltebb. Interjú.

2016. március 07. 11:18
Daniel Friberg
Magyar Nemzet

Nemrég adta ki magyarul is A jobboldal visszatér című könyvét.

Igen, bár a magyar címén némiképp változtattam [eredetiben: Az igazi jobboldal visszatér], mert a valódi magyar jobboldal már szerencsére eddig is létezett – szemben Svédországgal, ahol az áljobboldali pártok, mint a Mérsékelt Párt foglalták le ezt a címet, pedig valójában mind balliberális, bevándorláspárti pártok, és több közük van a marxizmushoz, mint az igazi konzervativizmushoz. Így nálunk a valódi visszatérésnek a Svéd Demokraták előretörése tekinthető, amely néhány év alatt 25 százalékos támogatottságával a legerősebb párttá vált a felmérések szerint. Ez egyébként a svéd médiában szélsőségesnek kikiáltott párt, pedig még a Fidesznél is mérsékeltebb, csak hát nálunk már annyira balra tolódott a politikai skála, hogy ezzel az ideológiával már szélsőjobboldalinak számít, hiába nem az. Különösen európai vagy történelmi kontextusban nem. (...)

Mi a helyzet a genderelmélettel?

Ha meggondoljuk, az is azon alapul, hogy valójában mindegyikünk egyforma, minden különbség a külsőnkben rejlik, az összes többit csak a társadalom erőltette ránk. Pedig egy nő nemcsak másként néz ki mint egy férfi, máshogy is gondolkodik vagy cselekszik, ahogy az afrikaiak és az európaiak között is sokkal több különbség van, mint a felületes, külső eltérések. Egyszerűen más emberek vagyunk – ennek megértéséhez nincs szükség tudományra, noha minden elérhető kutatás a témában megerősíti ezt. A politikusok – különösen Nyugaton – gyakran akarják a tudományt eszközként használni, hogy keresztülnyomjanak egy bizonyos ideológiát, és mindig tudnak találni olyan korrupt és opportunista »szakértőket« akik megrendelésre szállítják a megfelelő kutatási eredményeket. A »gendertudományt« pedig egyenesen erre hozták létre – ebben Svédország sajnálatos módon élen jár Európában, amire a politikusok nagyon büszkék, én pedig meglehetősen röstellem. Nem tapasztalat nélkül mondom ezt: amikor menedzsment-tanácsadóként dolgoztam, a munkaidőm egy részében egyenjogúsági ügyekben kellett tanácsadóként tevékenykednem, és nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az EU a feminizmust és a tudománytalan nemi egyenlőséget promotálja azáltal, hogy jelentős összegeket biztosít cégeknek és intézményeknek, ha végrehajtják az »egyenlőségi terveket« és hasonlókat – sajnos nekem is feladatom volt segíteni ezekben. Amit ott láttam, annyira undorító volt, hogy emiatt ott is hagytam a tanácsadási üzletet, és néhány barátommal megalakítottam a saját cégemet, az Arktos Media Ltd.-t, és »megszöktem« a sok őrültség elől, ami Svédországban folyik, és ideiglenesen átköltöztem Indiába. Az első három évben ott volt a cégünk székhelye.

Aztán idejött Magyarországra, ahol nem fenyegetik a genderideológusok.

Nem hiszi el, de ez Magyarország sok előnyeinek egyike, hogy a lakosság nagyon hagyománytisztelő: egy átlagos magyarra kevéssé hat ez a fajta nyelvi diktatúra, emellett még mindig nagyon fontos a hagyományos nemi szerepek tisztelete, a tradicionális családi értékek és számos más konzervatív és hagyományos álláspont, amitől megfelelően működik a társadalom.

Mégis fogyunk…

Egész Európában nagy gond a népességfogyás, de Magyarországon legalább tesznek ellene, például adókedvezményt adnak a családosoknak, és a társadalombiztosítás sem támogatja a bevándorlók ingyenélését. Nálunk viszont tárt karokkal fogadnak, akárhonnan jössz, és azonnal nagylelkű segélyben részesülsz, ezért sok bevándorló csak ül a kormánytól kapott otthonában és videojátékozik; mivel a kormányzat jutalmazza a gyerekgyártást, nyolc-tíz gyereket csinál, akik ezt a mintát látják, és ezt veszik át. Ez a lehető legrosszabb válasz a demográfiai problémákra, és a civilizációnkra is meglehetősen veszélyes politika.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2016. március 07. 19:01
Ilyenkor hol vannak a Magyar Nemzetet liberálisnak, baloldalinak hazudó hisztiemberek?
Mutimi
2016. március 07. 17:44
"Nem hiszi el, de ez Magyarország sok előnyeinek egyike, hogy a lakosság nagyon hagyománytisztelő: egy átlagos magyarra kevéssé hat ez a fajta nyelvi diktatúra, emellett még mindig nagyon fontos a hagyományos nemi szerepek tisztelete, a tradicionális családi értékek és számos más konzervatív és hagyományos álláspont, amitől megfelelően működik a társadalom." Mi észre sem vesszük, mekkora előny. A hiányát észrevennénk. Idővel.
balbako_
2016. március 07. 15:51
Lám, már páran ott is látni kezdenek, de vajon nem későn-e?
luisbathhelena
2016. március 07. 13:49
Svédország már elveszett. Göteborg több mint fele muszlim, nagyrészt segélyenél. És ha az kiveszik ami Svországot azzá tette ami, akkortól néhány évtized és Észak-Arábia lesz. És akkor majd megindul az arab kivándorlás, mert megdöglött a gazdatest ....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!