A Birodalom Színésze – Robert A. Heinlein: Kettőscsillag

„A kínzó kérdésre – jelöltek hiányában – nem kaptam választ: vajon mivel érdemelte ki a Hugót a Kettőscsillag? Azt persze tudjuk, hogy akkoriban a sci-fi irodalom stilárisan még messze nem volt annyira modern, mint később, a kísérletezőbb hatvanas években. Az ötlet jó, de nem high concept, a leírt világ nem annyira szikrázó, mint az akkoriban íródott Tigris! Tigris!-ben, és nem annyira elgondolkodtatóan összetett, mint a halhatalan Dűnében. Mégis, a a sci-fi irodalom egyik legnagyobb, korszakos hatású írója ebben a regényben is megcsillantja tehetségét.

Elsősorban a könnyedség az, ami lefegyverző, hogy Heinlein végig jól egyensúlyoz, a hangvételt biztos kézzel tartja az egyéniséget sejtető első szám első személyű előadásmód medrében. A főhős szerethető, pontosan a negatív tulajdonságai, a beképzeltség, önteltség hozzák közel az olvasóhoz. Különösebb megbicsaklás nélkül árad a történet, hamar bevonz és nem enged el.

A regény baja megint csak az, hogy rövid. Mintha ujjgyakorlat lenne egy hamarosan megírandó, nagyszabású regényhez, amelyben több az interplanetáris politika, amelyben még többet megtudunk a naprendszerbeli életről, ahol nem ilyen kevés történik szereplőnkkel. Természetesen a folyóiratokba írt regények alig-alig kerülik el ezt a csapdát, hiszen nem lehetnek nagyon hosszúak, mert elveszítik olvasóikat. Valószínűleg aKettőscsillag is jobban működött az Astounding Science Fiction lapjain 1956 februárja és áprilisa között – de ettől ez még egy jópofa könyv, ami viszont hamar kikopik a memóriánkból, mert a világa már a nyolcvanas években is retrónak számított volna.”