Belobogtatta a lengyel elnök az atomfegyverek telepítését, meglepő, honnan érkeztek erre kritikák
Nem az oroszok felől.
Az első regény izgalmai után nem ájultunk el Ann Leckie gendermentes és sokszorosan díjnyertes űroperájának második részétől, ami leginkább a harmadik rész egyfajta felépítéseként értelmezhető. Kaland, szerelem, cselszövés és ármány egy félreeső űrállomáson: elmondjuk a véleményünket a Mellékes háborúról.
Ann Leckie Radch Birodalom-trilógiájának első része, a Mellékes igazság (Gabo, 2014) gyakorlatilag az összes létező nagyobb sci-fi díjat megkapta tavaly. Megnyerte a Hugót, a Nebulát, a Brit SF-díjat és az Arthur C. Clarke-díjat a legjobb regényért; a Kitschiest és a Locust pedig a legjobb első regényért. Azóta megjelent a történet két folytatása: a második darabot most szállította magyarul a Gabo SFF. Mindjárt rátérünk erre.
De előbb: mire fel a hatalmas siker?
Fogalmam sincs. Leckie debütáló regénye ugyan kellemes olvasmány és feltétlenül érdemes elolvasni, de nem tartottam kifejezetten indokoltnak a díjesőt. Spoilerveszély! A történet szerint a Radch Birodalom hajóhadát mesterséges intelligenciák által irányított hajók alkotják, melyek személyzetét nagy részben a hajó által irányított testek - ún. mellékesek - adják. Leckie szépen festi le, milyen lehet több száz szemszögből látni a világot - majd azt is egészen fájdalmas pontossággal jeleníti meg, milyen az, mikor elveszíted ezt a képességet. Főszereplőnk, Breq ugyanis valaha hajó volt; a regény kezdetén viszont már húsz éve egyetlen megmaradt testében próbál bosszút állni azon, aki megsemmisítette többi részét és szeretett kapitányát.
Ez a személy pedig nem más, mint a szintén megosztott tudatként több ezer testben élő Anaander Mianaii, a birodalom teljhatalmú uralkodója, aki Breqet arra kényszerítette, hogy ölje meg a kapitányt, aztán semmisítse meg önmagát. Breq először egy idegen faj által készített szuperfegyvert hajkurászik, aztán ennek segítségével megpróbálja megölni az uralkodót. A regény végén kiderül, hogy Mianaii elméi legalább két frakcióba tömörülve háborúban állnak egymással - vagyis az uralkodó önmagával szemben folytat polgárháborút. Spoilerveszély vége.
A regény másik érdekessége és az, hogy a Radch Birodalom társadalma túllépett a kétpólusú nemi megosztottságon, tagjai tehát gendermentes polgárok. Az angol nyelvben ezért a „she” névmás vonatkozik mindenkire, illetve a magyar fordításban – cserébe azért, hogy a mi névmásunk alapvetően semleges nemű – a rokoni kapcsolatok csak a női oldalra korlátozódnak: mindenki lánytestvér, illetve mindenkinek csak anyja van. Ez magyarul persze kevésbé érzékletes különbség, angolul viszont érdekes állapotot hoz létre. Kezdetben azt hiszi az olvasó, hogy csak nők szerepelnek a könyvben. A technika megértése után pedig szabad a gazda: mivel nehéz nem nélküli karaktereket elképzelni, ezért én minden szereplőhöz társítottam nemet. Érdekes elgondolkodni azon, hogy kihez mi alapján. Erre még visszatérünk.
Mellékes áthidaló kötet
A Mellékes igazság tehát jó kis könyv volt, még ha nem is olyan zseniális, hogy minden díjat igazoltnak érezzek. Érdekes volt a játék a genderrel, izgalmas volt a megosztott, majd megosztástól megfosztott tudat kérdése, a konklúzió is izgalmasra sikerült, meg hát jól is volt megírva. A folytatással viszont akadtak gondjaim.
A Mellékes háborúban egy héttel az előző regény vége után vesszük fel a fonalat. Breq Mianaii új küldetést kap az uralkodótól, aki közben a nevére is vette: menjen el az Athoek Állomásra, és frissen megkapott flottakapitányi rangját kihasználva teremtsen rendet a teatermő vidéken. Breq el is indul új hajóján, a Kalr Kegyelmén az előző regényben megismert Seivarden hadnaggyal együtt a rendszerbe. Innentől kezdve viszont eléggé véletlenszerű események sora kezdődik.
Breq hamarosan belemerül az Athoek Állomás belpolitikájának közepesen érdekes világába. Nem állok neki részletezni az eseményeket, egyrészt hogy legyen miért elolvasni a könyvet, másrészt azért, mert tényleg nehéz lenne kiemelni bármit is. Ármány, cselszövés, merényletek követik egymást, miközben Breq megpróbál valamiféle rendet vágni a rendetlenségben. Nem világos, hogy kinek mi a motivációja; és az sem, hogy miért kéne, hogy ez különösebben érdekeljen minket. A végén kiderül, ki a gonosz, megismerünk egy csomó új karaktert, az univerzum viszont nem sokat mozdul mindeközben - éppen csak annyit, hogy kicsit felépítse a következő epizód történetét.
Mert erről szól ez a klasszikusan „középső” regény: az angolul már megjelent harmadik könyv fülszövegét elolvasva sokkal nagyobb izgalmakra számíthatunk arrafelé, amihez viszont szükség volt némi előjátékra. A Mellékes háború ez az előjáték: kicsit olyan, mintha egy regény első felét olvasnánk, és mikor jönne az izgalmas rész, hirtelen vége lenne az egésznek. Leszáll Kelenföldnél, ahogy mondani szokás. Ami viszont továbbra is érdekes: mi alapján döntünk egy gendermentes karaktereket felvonultató regényben a karakterek neméről? Hát a cselekedetek és a kulturális berögződéseink, sémáink alapján. Igyekeztem nem nagyon gondolkodni rajta, és tényleg csak az első benyomásra támaszkodni: a nemi arányok nagyjából egyenlőek lettek.
A remek borító egyébként borítószavazásunkon holtversenyben első lett, a kötet papírminősége viszont számomra nem volt teljesen kielégítő. A fordítás fent említett nehézségeiről egyébként itt beszélt a fordító, Kleinheincz Csilla.