young adult

2017. július 6. 12:55
A nagy finálé tehát nem marad el, sőt, a könyv nagy részében minden szereplő erre készülődik – úgyhogy amikor végre elkezdődik, aminek el kell, a feszültség már a maximumon.
2017. június 20. 11:51
A papírmágus mindvégig egy hosszabb történet felvezetésének hat, nem látjuk meg a Ceony és Thane életén túlmutató nagyobb összefüggéseket, emiatt összességében elég egyszerű marad.
2016. december 24. 07:37
Ki tudja már hányadszor, de újra egy vallomással kell kezdenem, ugyanis meglehetősen furcsa a viszonyom a manapság igen nagy népszerűségnek örvendő ifjúsági regények áradatával.
2050
2016. december 20. 10:46
Milyen lesz harminchárom év múlva a kamaszok élete? Erre a kérdésre kell felelnie annak, aki indulni akar a Móra Könyvkiadó, a József Attila Kör és a Book24 online könyváruház ifjúsági sci-fi novellapályázatán. Az első helyezett százezer forintot kap.
Könyvmolyképző
2016. december 16. 10:17
Most hétvégén tartja Csillagszóró KönyvKarácsony címmel karácsonyi könyvvásárát a Könyvmolyképző, ahol egy sor program várja majd az érdeklődőket a Kálvin téren a Premier Kultcaféban. Lesz többek között On Sai-könyvbemutató, bemutatkoznak az Aranymosás győztesei, a kiadó titkairól pedig Katona Ildikó fog beszélni.
2016. november 10. 08:38
Kikapcsolnál egy kicsit? Szeretnél olyan ifjúsági könyvet olvasni, amiben nem tengenek túl a hormonok, de azért megmentésre kerül a világ? Keresed a kapcsolatot a „felnőtt sci-fi”, a disztópiák és a kifejezetten szórakoztató célú irodalom között?
A magyar fantasztikum helyzete III.
2016. október 13. 07:44
Varga Bea szerint egymás mellett elbeszélő, egymást hülyeségek mentén lenéző, „párhuzamos világokban” élő kis közösségek alkotják a hazai fantasztikus közeget. Széles réteget ad például a misztikus-romantika, illetve a hozzá kapcsolódó young adult fantasztikum, de sokan rájuk valamiféle fenyegetésként tekintenek. A magyar fantasztikum helyzetét elemző harmadik vendégcikkünkből eredeti kérdéseink is kiderülnek.
2016. október 7. 10:52
Így azt kell mondjam, a történet szempontjából a könyvet a földi küldöttség megérkezése után tudtam igazán pörgősen olvasni, az előtte lévő világépítést afféle bevezetőként fogtam fel.
2016. augusztus 24. 10:44
Hát, sok lány elbizonytalanodott, letetette a tollat, vagy átment a fantasy terepére, ahol több elismerést kapott. Én azért maradtam, mert el se tudtam képzelni, hogy ne sci-fit írjak. Interjú.
2016. augusztus 12. 10:22
Az olykor enyhén abszurd interdimenzionális kalandok pedig még azokat is garantáltan lekötik, akikkel a kötelező olvasmányok kellőképp megutáltatták az olvasást.
2016. augusztus 12. 10:19
A párhuzamos univerzumok teóriája egyre nagyobb karriert fut be regények és filmek narratív sémájaként. Neil Gaiman és Michael Reaves Köztesvilág című regénye kolosszális megoldással gazdagítja e közkedvelt spektrumot.
Köztesvilág
2016. augusztus 2. 09:58
Interdimenzionális sci-fi/fantasy ifjúsági regényben csap össze a mágia és a tudomány, de a legjobb az lenne, ha egyensúlyban lennének. Recenzensünk szerint a könyv szellemes és olvasmányos, és bár vannak hiányosságai, de tökéletes belépő a fantasztikumba fiataloknak. Kritikánk Neil Gaiman és Michael Reaves Köztesvilág című könyvéről.
2016. július 26. 08:52
Mintha a tehetségtelen írók azt gondolnák, hogy ha már normális felnőttkönyvet nem tudnak összehozni, semmi nívónak és igénynek nem képesek megfelelni, akkor majd írnak a fiataloknak.
Sci-fi
2016. július 12. 11:13
Nem tököl, egyből a közepébe vág Pierce Brown a Vörös lázadás-trilógiát záró Hajnalcsillag történetének, recenzensünk is csak kapkodta a fejét az elején. Később aztán minden a helyére kerül. De mit lehet rápakolni az eleve non plus ultrának tűnő gigantikus űrhajókból álló gigantikus űrflottákkal vívott gigantikus ellenféllel vívott gigantikus űrcsatára? Kritikánk.
2016. június 15. 09:09
A hétvégén a kezembe került egy érdekes kötet a Könyvhéten: a Könyvmolyképző Kiadó Klasszi körkép című kis „füzete”. Zseniális reklám? Kiáltvány a létjogosultságért?
2016. május 23. 14:02
Meg sem próbálom kijátszani az „én már akkor is szerettem a The 100-et, amikor még nem volt cool” kártyát. Pont az ellenkezője igaz.
Nebula-díj
2016. május 15. 06:39
Idén Naomi Novik Rengeteg című regénye kapta a Science Fiction and Fantasy Writers of America díját, a Nebulát. A jelöltek között volt még N.K. Jemisin és Ann Leckie is. Naomi Novik fantasyje a Gabo SFF gondozásában jelent meg itthon.
Díj
2016. május 4. 11:42
Dübörög a díjszezon, és az is jól látszik, hogy a magyar kiadók ügyesen válogattak: a Locus magazin díjára jelölt könyvek jelentős része olvasható, vagy hamarosan megjelenik magyarul. Sci-fi kategóriában Paolo Bacigalupi, Ann Leckie, Kim Stanley Robison, Gene Wolfe és Neal Stephenson, a fantasyk között pedig csupa női szerző, Elizabeth Bear, Aliette de Bodard, N. K Jemisin, Elizabeth Hand és Naomi Novik versenyez.

összesen: 28 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó