urban fantasy

2017. július 21. 10:42
A Netflix új filmje egy urban fantasy, ahol a modern nagyvárosban vannak elfek és orkok, na meg emberek. A főszerepben Will Smith és Joel Edgerton. Itt az előzetes.
2017. július 19. 11:17
A végítélet kis doboza Richard Kadrey első magyarra lefordított könyve. Eredetileg 2016-ban jelent meg, a folytatás idei, és adja az ég, hogy az Agave rávetődjön, mert most is nagyon beletenyereltek a jóba.
Urban fantasy
2017. július 14. 11:15
A tolvaj Coop ellen összeesküdött az univerzum, vagy legalábbis Los Angeles mágikus alvilágának egy része. Mindenki azt akarja, hogy lopjon el egy dobozt, amit egyszer már ellopott, és ráadásul minden valószínűség szerint elhozhatja a világvégét. Vigyázat: Richard Kadrey könyvén nevetni fogunk.
2017. július 10. 10:53
Hogy fog kikerülni Coop ebből a zűrzavarból? Persze a kérdés nem is a hogyan, hanem hogy közben mi mennyit fogunk nevetni. (Elárulom: nem keveset.)
2017. június 14. 11:10
Azonban a könyv nem volt kiegyensúlyozott és voltak benne szó szerint álmosítóan tömény, elvont és emészthetetlen részek, amiknek ráadásul úgy semmihez semmi közük nem volt.
2017. május 31. 15:50
Annyira kiszámítottan peregnek az események, olyan óraműpontossággal esnek a fordulatok, hogy a sodró sztori mögött bántóan kirajzolódik a vázszerkezet, amire Wendig fölfűzte a történetét.
Havi ajánló
2017. május 30. 13:01
A Könyvhét sem múlhat el több tucatnyi fantasztikus megjelenés nélkül: csokorba szedtük őket. Az időt elrabolják; a végítéletet elhalasztják; érkezik az új Térség-regény; új magyar szerzőt mutat be az Agave Könyvek; új világba utazik Gaura Ágnes; két szerző is a Holdra kalauzol minket; Böszörményi Gyula pedig egy kötetbe rendezte sci-fi novelláit.
2017. május 29. 11:47
Az Amerikai istenek alapvetése meglehetősen egyszerű: az istenekről szóló történetek igazak és az istenek közöttünk élnek.
2017. május 21. 17:26
Ezeknek a Londonoknak az életét kicsit felfordítja, amikor előkerül valami, amit már réges rég el kellett volna pusztítaniuk az illetékeseknek, úgyhogy Kell és Lina megpróbálja helyreállítani a világok egyensúlyát.
2017. május 8. 15:56
Az Egy sötétebb mágiában a négy párhuzamos világbeli London úgy rétegződik egymásra, mint négy papírlap.
Fantázia Bajnokai
2017. április 26. 13:21
Április 28-án, pénteken indul a Fantázia Bajnokai című magyar urban fantasy-sorozat közösségi finanszírozási kampánya. A történet szerint egy Entitás életre kelt pár emberi fantázia alkotta lényt, hogy egymásnak uszítsa őket a bolygón. A viadalnak nagy tétje van: aki nyer, az hivatalosan is az élők sorába lép.
China Miéville
2017. április 17. 19:42
Lassan készülget a BBC négyrészes minisorozata China Miéville The City & the City című regényéből: a brit csatorna most nyilvánosságra hozta a színészek listáját. A főszereplő Tyador Borlú nyomozót a The Walking Dead Kormányzója, azaz David Morrissey alakítja majd. A brit fantasy-író krimijében két olyan várost mutat be, ami egy fizikai térben van, mégis két külön államnak számít.
2017. április 5. 07:46
Rendkívül erős könyvben mesél Lőrinczy Judit a második világháború borzalmairól, illetve arról, hogy miért volt átkozott város Sztálingrád. A 2013-ban megjelent mágikus realista/urban fantasy/háborús regény olyan remekül van megírva, hogy az olvasó is az üszkös romok között bolyong. Írásunk az Ingókövekről.
The Seven Sisters
2017. február 17. 21:16
A Sosehol folytatásán dolgozik Neil Gaiman, már kész is van három fejezettel. Az ismét brit főváros mágikus oldalára kalauzoló könyv címe The Seven Sisters lesz, az inspirációt pedig London jelenlegi állapota és Gaimannek az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával közösen végzett munkája jelentette a szerzőnek.
2017. január 7. 06:30
Agnieszka Smoczynska rendezésében készült egy sellős horror-musicalfilm, itt az előzetese.
2016. december 23. 11:04
Virág Emília felbukkanása az egyik legjobb dolog volt idén, fiataloknak szánt könyveivel színesíti kicsit a magyar könyvpiacot.
2016. december 22. 15:02
Urbánus-gőzpunk-jogász fantasy, amely úgy közelít a fantasztikus toposzokhoz, mint ahogyan a Perdido Street Station tette anno, csak itt a viktoriánus London helyett a 21. századi New York transzformálódik fantasy-metropolisszá.
2016. december 16. 11:00
Rendben, persze nem csak ennyi a Flex, de ezzel a három kulcsszóval már egészen szépen körül lehet írni ennek a történetnek a vázát.

összesen: 52 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó