Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Úgy pusztult el a civilizáció, mint béka a felforralt vízben

2017. június 19. 09:57

Könnyű lenne ráfogni a sorozatra, hogy valóságtól elrugaszkodott felesleges hisztéria, és mondhatnánk, hogy „velünk ilyen úgyse történhet meg”, ám Atwood története cseppet sem légből kapott, épp ellenkezőleg, tűpontos képet fest társadalmunk működéséről.

2017. június 19. 09:57
Rácz Viktória
Roboraptor

A szolgálólány meséjének első évada tíz, majdnem egyórás epizódból állt, amelyekben szépen fokozatosan ismertették meg velünk az új világrendet, illetve visszaemlékezésekből nagyjából az is kiderült, hogy milyen folyamatok vezettek a diktatúra kialakulásához. A sorozat egyediségét többek között az adja, hogy olyan embereket láthatunk egy sok szempontból sötét középkorra emlékeztető világban, akik ugyanabban a civilizációban nőttek fel, mint mi, tehát pontosan emlékeznek rá, hogy milyen volt demokráciában élni. A narrátor a főszereplő Offred, akinek nem csak azért fontos hallanunk a gondolatait, mert ezáltal jobban megértjük a motivációit, hanem azért is, mert egy groteszk kontrasztot teremt a külvilág felé mutatott viselkedése, és a belső érzelmei között. A nyomasztó cselekményt remekül ellensúlyozza, amikor egy-egy feszült helyzet közben gondolatban elereszt egy káromkodást, vagy éppen szarkasztikus megjegyzést tesz a szituációra. Hiszen ő is látja, hogy mennyire szürreálisan elmebeteg az a világ, amelyben élni kényszerül. Offred nem magáért akarja túlélni a rendszert, hanem a kislányáért, akiről nem tudja, hogy hol van, emiatt érthető, miért nem választja a sokak számára népszerű kiutat, az öngyilkosságot.

Az első évad hangulata elképesztően hátborzongató volt, köszönhetően a szürke és ijesztő világnak, amit az alkotók létrehoztak. A casting elég jól sikerült, a Mad Men – Reklámőrültekből ismert Elisabeth Moss alakítja Offredet, akinek ha kivágnánk a hatásszüneteit, valószínűleg negyed órával rövidebb lenne minden rész, de kár lenne ez az áldozat, hiszen nagyon izgalmas látni az arcán, ahogyan bizonyos válaszok előtt fontolgatja, hogy küldjön-e el mindenkit az anyjába, vagy a túlélés érdekében vágjon inkább jó képet. Messze nem csak a nyomasztásban jeleskedik a sorozat, hiszen a szlogenje is optimizmusról árulkodik: Ne hagyd, hogy a gazembereknek legyűrjenek.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NemSzűrt
2017. június 22. 23:33
"A nem olyan távoli jövőben a globális felmelegedés és a növekvő meddőség okozta krízisből egy keresztény fundamentalista csoport emelkedik ki, amely fokozatosan átveszi a hatalmat a demokrácia fenntartásáért felelős intézmények felett." Mert a mai világban a „keresztény fundamentalista” csoportok rémuralmától kell tartanunk. Ócska keresztényellenes agitprop anyag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!