A reinkarnálódott levéltáros még nem áll készen egy új világ felfedezésére

2017. június 13. 11:02

Ha pedig mindezt elengedjük és nem vesszük figyelembe a néhol üvöltő hasonlóságot, akkor is az van, hogy hiába feszül meg ez a másolat-világ, mégsem képes komplex, makulátlan történetként működni.

2017. június 13. 11:02
Zsótér Indi Dániel
24.hu

A látszat mesterit olvasva az az érzésünk, hogy ez a regény valaha hosszabb lehetett, de sokat kellett belőle húzni, a leíró részek erősebbek lettek volna, ha hosszabban áshatjuk bele magunkat. A történet esetleges csavarjai nem ütnek akkorát, mint szeretnének, a mellékszereplők pedig érdekesebbek lehettek volna ha nagyobb szerepet kapnak. A szerző folytatásban gondolkodik – a cím is erre utal – de Hármastáj egyelőre nem az a fantasy-világ ahova nagyon visszavágynék.A fantasy sajátossága, hogy nagyon nagy mértékben várja el az együttműködést a tekintetben, hogy az olvasó használja a képzelőerejét. Ehhez persze a szerző részéről szükséges a részletes leírásokkal, egy-egy karakter hosszas kifejtésével vagy a felfestett világ logikájával így hitelességével elfogadhatóvá, átélhetővé tenni azt. A látszat mesterei ezt viszont csak helyeként képes megadni. Nyelvi leleményként eleinte ugyan szórakoztató az egyes szám első személyű elbeszélés de hamar ráun az olvasó.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!