Emerald City – 1. évad

2017. május 24. 11:42

Az L. Frank Baum tollából származó Óz, a nagy varázsló című mese az egyik legismertebb történet a világon. Több filmfeldolgozás után pedig 2017 januárjában Dorothy és Óz története tévésorozatként is bemutatkozott.

2017. május 24. 11:42
Lxenia
SFmag

Amiben erős a sorozat, az a látvány: gyönyörűek a falvak, városok, paloták, kosztümök, smink, a szó átvitt értelmében is varázslatos lett az egész. Az első évadra leginkább a kedvcsinálás a jellemző, éppen elég jól bemutatták a fontosabb karaktereket és eseményeket, hogy azok a második évadban új színt mutassanak magukból, de akár a klasszikus történetből is sok mindent behozhatnak még.

Sajnos a füst nagyobb mint a láng, ugyanis hiába a látvány, ha történetvezetés lassú és butuska, a sorozatokhoz szokott tévénézők hamar elpártolhatnak tőle. Kérdés, hogy meddig tarthat ki a sorozat, hisz a Once Upon A Time-hoz képest itt jóval kevesebb alapanyagból tudnak dolgozni a készítők, és az is sokat számít, vajon mennyire lesznek jók a változtatások, amelyek a történetet érintik? A rendező Tarsem Singh volt, aki megtett mindent, hogy az elé rakott alapanyagból egy könnyed, kedvelhető sorozat jöjjön létre, de sajnos a végeredmény  közepes lett, és egy rengeteg ellentmondással teli sorozat. Mindezek után talán nem meglepő, de a csatorna végül el is kaszálta.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!