Már a Trónok Harca is Erdogant támadja?

2017. május 18. 08:40

A 2016-os törökországi puccskísérletet követő tömeges leszámolásban már a Trónok Harca című fantasy filmsorozat is előkerült. Ügyészségi vádak szerint Erdogan-ellenes katonai jogászok „megsértették a törökséget” a sorozat katonai diákok számára való vetítésével.

2017. május 18. 08:40

A 2016 júliusi puccskísérlet után tömeges leszámolások indultak Erdogan politikai ellenfelei ellen Törökországban, különösen az Erdogan nagy ellenfelének számító, USA-ban élő Fethullah Gülen vélt vagy valós hálózatát szeretnék felszámolni.

Ennek során számos más ügy mellett vádat emeltek 136 katonai jogász ellen is, akiket szintén gülenista szervezkedéssel vádolnak.

Öt katona-tanárt is perbe fogtak, akik az izmiri Maltepe katonai gimnáziumban 2011-ben a Trónok Harca című fantasy filmsorozatot vetítették a diákjaiknak. Céljuk a diákok angol nyelvtudásának fejlesztése volt.

A megfogalmazott vádak szerint viszont ezek a tanárok a gülenista tisztek nyomásának engedtek, és a Trónok Harca vetítésével „megsértették a törökséget” és a szexualitást, a pornográfiát terjesztették – utalva a sorozatban gyakran szereplő szexjelenetekre.

A tanárok ügye októberben a török alkotmánybíróság elé került, amely megállapította: sérültek a méltányos perhez való jogaik, így a tanárokat végül felmentették.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2017. május 19. 04:02
Vajon miért vannak oda annyira egyes politikusok ezért a diktátorért????
egysegelem
2017. május 19. 02:54
inkabb tobbes szam, ezekert a diktatorokert, Orban, Putyin, Erdogan, a vilagban mar igy kezelik oket, csomagban
bdi
2017. május 19. 00:51
Ilyen az illiberális őrület. A mienk sem jobb, csak belülről kevésbé látszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!