Sorozat lesz A sötétség balkezéből

2017. május 12. 20:20

Minisorozat készül Ursula K. Le Guin A sötétség balkeze című regényéből, ami 1970-ben egyszerre nyerte el a Nebula- és a Hugo-díjakat. A történetben az emberi fajok által benépesített bolygókat összefogó szervezet diplomatája látogat el egy bolygóra, ahol az őslakosok alapvetően térnek el a többi emberi fajtól: nincs ugyanis fix nemük.

2017. május 12. 20:20

Minisorozat lesz Ursula K. Le Guin 1969-ben kiadott A sötétség balkeze című regényéből – írja a Variety. A jogokat Tom Forman Critical Content nev cége vette meg, az adaptálásban pedig maga az írónő is részt vesz. A klasszikus sci-fi regény 1970-ben mind a Hugo-. mind a Nebula-díjat elnyerte, egyébként pedig az írónő Hainish- vagy Haini-ciklusának egyik kötete, amelyben egy emberi civilizáció több bolygót is benépesített, majd egy összeomlás után újrafelfedezik ezeket a társadalmakat. A most tévéképernyőre kerülő darabról nemrég mi is írtunk, így foglaltuk össze a lényegét:

Főszereplőnk az Ekumen egy diplomatája, Genly Ai, akinek az a feladata, hogy elsőként vegye fel a kapcsolatot a Gethen, avagy Tél nevű, zord időjárással sújtott bolygó népeivel, és győzze meg őket arról, hogy csatlakozzanak az emberi fajok szövetségéhez. A getheniek annyiban ütnek el az eddig ismert emberi fajoktól, hogy nincs állandó nemük: az idő nagy részében androgünként élnek, hogy a hónap egy adott szakaszában a párzási ciklusba belépve, aktus közben véletlenszerűen nemet váltsanak. Így a diplomata állandó nemével ebben a társadalomban például perverznek számít.

Ainak egyrészt ki kell ismernie magát a nem nélküli társadalom furcsaságaiban, másrészt el kéne navigálnia magát a két nagy, rivális ország, a lazán szövetkező közösségekből álló monarchia, Karhide, illetve a diktatórikusabb Orgoreyn politikai játszmáiban. Egyik feladat sem ígérkezik könnyűnek, és Ai nem tudhatja, hogy kiben bízhat meg: ott van például Karhide miniszterelnöke, Estraven, akin nem tud kiigazodni. Nem feladata igazságot tenni a különböző helyi vitákban, és egyébként az is mindegy neki, melyik ország nyitja meg a kapuit az Ekumen előtt, hiszen a többi úgyis hamar követni fogja az elsőt. Rögös út vezet azonban a csillagokig, és Ainak rá kell döbbennie, hogy akár ő is megváltozhat mindeközben.

Azt is írtuk róla, hogy „ez egy remek sztori, egy klasszikus, egy alapmű, 2016-ban is legalább olyan releváns, mint 1969-ben volt”. Legutóbb 2015-ben adta ki itthon az Európa. Idén pedig egy novellagyűjtemény érkezik az írónőtől a Gabo SFF gondozásában.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!