Új köntöst kapnak Neil Gaiman novelláskötetei

2017. május 05. 13:51

Május végén új borítókkal adja ki az Agave Könyvek Neil Gaiman két korábbi, népszerű novellás kötetét. A Tükör és füst 2011-ben és a Törékeny holmik 2008-ban jelent meg utoljára, szóval bizonyára sokan örülnek az újranyomásnak. A kattintás után pedig mutatjuk a borítókat is.

2017. május 05. 13:51

Neil Gaimanből úgy tűnik, sosem elég, legalábbis az Agave Könyvek így gondolja: az Északi mitológia, illetve az Amerikai istenek újranyomása után a hónap végén a szerző két népszerű, de már nehezen beszerezhető novelláskötete is érkezik a kiadónál, új borítóval. Ezt írják erről ők:

Fantasztikus éve van Neil Gaimannek. Az Északi mitológia c. könyve a februári megjelenését követően világszerte bestsellerré vált, Amerikában több mint 150.000 eladott példány után az eddigi legkeresettebb 2017-es könyv, mindmáig megtalálható a toplistákon. Magyarországon is többször vezette a Bookline sikerlistáját, 70 napig volt a Top50-ben.

Ezen kívül, a héten elindult az Amerikai istenekből készült televíziós sorozat, amit mindenki kitörő lelkesedéssel és rendkívül pozitív kritikával fogadott.

Keresve sem lehetett volna jobb időzítést találni Gaiman két legfontosabb novelláskötetének az újrakiadásához: május 30-án új borítóval érkezik a Tükör és füst, valamint a Törékeny holmik, két nagyszerű gyűjtemény, melyekkel Gaiman nem csak Amerikában formálta jelentősen a fantasyről kialakult vélekedést és közízlést, hanem Magyarországon is. Hazai forgalomban mindkét könyv évekkel ezelőtt elfogyott már, miközben Gaiman rajongótábora hatalmasra gyarapodott, így ezek az új kiadások nem csak azoknak ajánlottak, akik régóta szeretnék befoltozni a lyukakat a gyűjteményükben, hanem akik előtt Gaiman korai - sokak szerint mérföldköves jelentőségű - munkássága még ismeretlen.

És így néznek ki a borítók:

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!