A szegény ember Black Mirrorja – Dimension 404

2017. április 13. 08:47

Kánai András
SFmag

Nos, így leírva a három rész rövid tartalmát, nem is tűnik rossznak – de én mégis méretes fiaskónak érzem a Dimension 404-et.

Kezdjük azzal, hogy nem túl eredetiek a történetek. A Hulu, amely nyilvánvalóan a nagy rivális, a Netflix Black Mirrorjának sikerét szerette volna lemásolni, másféle koncepcióval állt elő. Hiába a minden rész elején elmondott, Alkonyzónára hajazó hatásvadász felvezetés (lásd e cikk első bekezdését), szó sincs arról, hogy a »kibertér sötétjéből« kapunk  »sosem mesélt történeteket«. Ezek korrektnek (=átlagosnak) mondható science fiction történetek, amelyeknek néha megbicsaklik a sztorija, hihetetlen jelenetek vannak benne, amelyek csupán arra hivatottak, hogy továbbgördítsék az adott epizódot (aki megnézi az első rész szökési jelenetét, az érteni fogja: egyetlen ipari kamera sincs az elképesztő technikai csodát felmutató intézményben). Az első rész premisszája is nagyon furcsa: egy bloggernek kell elmagyarázni, hogy mire valók a randioldalak, aki ártatlan bociszemekkel csodálkozik rá az internet eme vívmányára? A második rész sokáig nagyon jó, hiszen az Elpusztíthatatlanok című film híres napszemüveges jelenetét idézi meg, de a vége teljes ökörködésbe fullad. Illetve, és ez még rosszabb, ha valamiféle tanulság akar lenne – erre utal a minden rész elején Mark Hamill által narrált szöveg – akkor ezt nagyon béna művészi eszközökkel teszi. A harmadik résznek már aztán tényleg nincs köze a kibertérhez semennyire, jópofa időutazós-alternatív univerzumos sztori, de sajnos egy pillanatig nem tudunk izgulni a főhősért. A történetekben bekövetkező fordulatok nem elég fajsúlyosak; a Black Mirror White Bear című része a példa arra, hogyan kell olyan dramaturgiát megvalósítani, hogy a film végén átgondolj mindent, amit előtte hittél.

Apropó, hősök: a szereplők nagyon amatőr módon formálják meg a szerepeket, alig tudnak bevonzani a világukba, súlytalan figurák, akiket pillanatragasztóval tákoltak fel a történetvonalra az ólmos kezű írók.

Nem tudni, milyenek lesznek a többi részek, akár még sokkal jobb is kisülhet belőle. Elvégre a Black Mirrornak sem telitalálat minden része. De az összehasonlítás jogos: míg a brit Charles Booker-BBC-Netflix együttműködésben egyedi hangulatú, világos elképzelésekre épülő antológiasorozat született, addig a Dimension 404 kicsit kusza már most is. Sci-fi? Horror? Tanulságot felmutató sorozat? Nevetésre vagy borzongásra kihegyezetett részek?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
vissza a teljes nézetre