Mark Millar: Logan – Kíméletlen jövő

2017. április 4. 10:58

Szabó Dominik
ekultura.hu

Zavarba ejtő érzés látni ezt a megöregedett, megfáradt Logant – aki inkább tűri a verést, vagy ha esetleg mégsem, akkor is csak az ökleit használja.

Zavarba ejtő érzés látni ezt a megöregedett, megfáradt Logant – aki inkább tűri a verést, vagy ha esetleg mégsem, akkor is csak az ökleit használja. Hiába virítanak a borítón a véres karmok, nagyon sokáig kell várnunk arra, mire tényleg előkerülnek: ez pedig olyan feszültséget okoz, ami csak rádob egy lapáttal Mark Millar így is meglehetősen durva, kemény, „kíméletlen” jövőképére. Millar erős ecsetvonásokkal vázolja fel ezt a posztapokaliptikus világot, nem részletezi túl, de amennyit látunk belőle, az pont elég ahhoz, hogy folyamatosan ott lebegjen a szemünk előtt az emberek fájdalma és szenvedése. Itt mindent csak erőszakkal és vérrel lehet megoldani, mindenki csak túlélni próbál, valóban élni senki – aki esetleg mégis szeretne boldog vagy legalább elégedett lenni, annak is folyton megnehezítik az életét. És közben tudjuk: senki sem fog rajtuk segíteni, hiszen aki megtehetné, az már halott...

Ugyanakkor Millar a történetet is elég nagyvonalúan kezeli. Kicsit úgy tűnik, mintha csak arra szolgálna ez az Amerikán átívelő kocsikázás, hogy megmutassa a fantáziáját a Marvel-rajongóknak, ugyanis a cselekményhez túl sokat nem tesz hozzá az, hogy ennyire megismerjük a bűnözők által uralt világot (különösen idegen testnek érződik a Sólyomszem családjával kapcsolatos kitérő), ráadásul mintha a végét is kissé egyszerűen oldotta volna meg. Mégis, azt hiszem, mindez kell ahhoz, hogy nemcsak mi, de Logan is átérezze ezt a világot és a tragédiáit. Más dolog sejteni, és más valóban látni, hogy pontosan mit is rejt mondjuk a Pym-hágó...

Az egyetlen, amivel viszont nem tudok kibékülni, azok Steve McNiven illusztrációi. Egyrészt persze olyan, mint a legtöbb modern képregényes rajz, és megfelel az ilyen igényeknek: az akció látványos és hatásos, a képei dinamikusak, a hátterek vagy más világelemek megjelenítése nagyon hangulatosra sikerült, ráadásul a figurák a maguk kidolgozott módjukon még mutatósak is. Másrészt viszont számomra nagyon műnek érződik, különösen a vérfoltok és más testnedvek megjelenítése lóg ki szinte abszurd módon az egyes rajzokból, aminek köszönhetően nem nagyon tudtam hozzászokni McNiven stílusához.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
vissza a teljes nézetre