Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Száztizenöt éve született Stanley G. Weinbaum

2017. április 04. 07:18

Alig másfél évig alkotott, mégis nagy hatással volt a science fictionre Stanley G. Weinbaum, aki ma száztizenöt éve született. A ponyvamagazinokban publikáló szerző első írásával megreformálta a műfajt, mivel úgy írt idegen lényekről, mint addig senki; ráadásul rögtön alkotott egy olyan idegen lényt, aki intelligens volt, mégsem emlékeztetett az emberekre.

2017. április 04. 07:18

Ma száztizenöt éve, 1902. április negyedikén született Stanley G. Weinbaum, aki ugyan csak rövid ideig alkotott, de annál nagyobb hatással volt a sci-fire. A zsidó családból származó Weinbaum Kentuckyban született, majd Milwaukee-ban járt iskolába. Első írása egy romantikus regény volt, ami női álnéven jelent meg folytatásos formában.

Második publikált írásával aztán hatalmasat húzott: az A Martian Odyssey 1934-ben jelent meg a Wonder Stories című ponyvamagazinban, és rögtön hatalmas sikert aratott. A történet szerint az első marsi expedíció egyik tagja zuhan le a bázistól elég messze, majd megmenti egy marsi lény, Tweel életét, ezután pedig közös kalandokba keverednek a furcsa marsi tájon, furcsa marsi élőlényekkel. Isaac Asimov szerint a novellában Weinbaum úgy írt az idegen léynekről és tájakról, mint addig senki, Tweel pedig az egyik első olyan idegen lény volt, aki intelligens, viszont gondolkodása teljesen eltér az emberekétől.

Weinbaum csak másfél évig alkotott, mivel 1935-ben, harminchárom évesen elhunyt. Többi írása főleg a Wonder Stories-ban és az Astoundingban jelent meg, és sok közülük nagyjából összefüggő univerzumot alkot, ami megfelel a Naprendszerről alkotott korabeli tudományos sztenderdeknek. A fent említett novella magyarul Mars-odüsszeia címmel jelent meg Erdő Gábor fordításában, az Ozirisz országa c. antológiában (szerk. Nemes István, Cherubion, 1996); 2015-ben pedig a Metropolis Media adott ki egy antológiát a szerző műveiből válogatva, Bolygóközi ​odüsszeia címmel. Idén pedig a Delta Visionnál érkezik a Kalandok a Naprendszerben című antológia a szerző válogatott írásaival.

*

Kövess minket Facebookon és Molyon, olvasd el e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről, és gyere el a Könyvfesztiválra, ahol főszerkesztőnk moderálja majd a kortárs sci-firől és fantasyről szóló beszélgetést!

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!