Miért nem mi fogjuk megjavítani a Zsoldos-díjat?

2017. március 18. 06:37

Tavalyi cikksorozatunkban közmegegyezéshez közeli verdikt született azzal kapcsolatban, hogy Magyarország egyetlen SF-díjának legalábbis kétes a reputációja. Az elvileg tavaly óta fokozatosan megújuló Zsoldos-díjról vitázott főszerkesztőnk a minap a Molyon az Avana képviselőjével, és most cikkben is összefoglalta az álláspontját.

2017. március 18. 06:37
Pintér Bence

Az angolszász fantasztikum már puszta méreteiben is felfoghatatlanul eltér a hazaitól: kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci, mondhatnánk. Óriási a merítés, egyértelműen szükség van tehát a szűrőkre. Az angol nyelvű spekulatív irodalomnak megvannak erre a maga intézményei; van sajtója, van virágzó blogoszférája, több író- és rajongói szervezete, találkozója és van egy csomó díja is. Mi igyekszünk ehhez némi fogódzót adni, amikor a havi magyar megjelenések mellett az amerikai és angol piac aktuális újdonságait is bemutatjuk; hébe-hóba írunk angol nyelven megjelenő könyvekről; és hosszasan elemezgetjük a külföldi díjak körül kialakuló harci helyzeteket.

Itthon kevésbé állunk jól az intézményekkel, többek között erről is sokan írtak tavalyi cikksorozatunkban, amelyben a magyar fantasztikum minden szegletéből érkező írók, szerkesztők, bloggerek és rajongók fejtették ki véleményüket, és ami most már e-könyvben is olvasható. A kiadói oldalon rendben vagyunk, aztán van egy sor jó blog/oldal, ahol többségében érdemi ajánlók és kritikák jelennek meg könyvekről; ezen túl azonban nem sok minden van. Az egyetlen kisprózát közlő magazin viselt dolgaival eleget foglalkoztunk; az egyetlen magyar SF-díj reputációja, színvonala, helyzete pedig sokak szerint nem – szerintem sem – üti meg a kívánt szintet. A múlt héten hosszas vitába bonyolódtam ez ügyben a Molyon, ezért arra gondoltam, hogy röviden összegzem, mi a problémám a Zsoldos Péter-díjjal.

A Zsoldos-díjról tavaly írtam már egy cikket, miután kiderült, hogy 2016-tól a Clavis Irodalmi Ügynökség szponzorálja majd az Avana Egyesület által 1998 óta működtetett, mások által sokszor, sok szempontból kritizált díjat. (Amit egyébként a koncepció szerint csak sci-fi könyveknek osztanak ki, a spekulatív irodalom más szegmensei tehát díj nélkül maradnak maradnak.) A mostani vita onnan indult, hogy leírtam azt, amit a tavalyi cikkhez készült interjú során élőben is elmondtam az Avana képviselőinek: számomra nem hiteles, nem releváns a zsűri. Előre leszögezem: nem arra gondoltam, hogy például S. Sárdi Margit munkásságát ne találnám fontosnak és relevánsnak, vagy hogy a többi zsűritag szakmai hozzáértését, SF iránti szeretetét kétségbe vonnám.

Az Avana képviseletében Jobbágy Tibor azzal érvelt, hogy a Zsoldos-díj az Avana díja, és olyan zsűrit állít össze, amilyet akar; emellett mindig lesznek olyan kukacoskodó alakok (lásd: én), akiknek ezért vagy azért nem fog tetszeni a zsűri. A lényegi szempont szerinte, hogy a zsűri tagjai értsenek tudományos szinten az irodalomhoz (ehhez fel is sorolta a mostani tagok tiszteletre méltó tudományos fokozatait), és hogy ne legyenek elkötelezve egyik esetlegesen érintett hazai kiadó felé sem. Mindkét szempont méltánylandó, és el is hiszem, hogy a mostani zsűri ezeknek meg is felel. Mégsem tartom mérvadónak a véleményüket, mivel egy ideális zsánerdíj zsűrije szerintem ennél sokkal több mindennek kell, hogy megfeleljen.

Persze fontos, hogy érvényesüljön az irodalomtudomány szempontja is, de ezt egy zsánerdíj esetében inkább érzem másodlagosnak. A zsűritagoknak szerintem ismerniük kell a hazai regények mellett az éppen aktuális külföldi trendeket; nem csak a vonatkozó fikciós irodalom, de a filmek és a számítógépes játékok terén is, hiszen a globalizált világban ezek mind hatnak a hazai írókra. Mi a helyzet, ha jön például valami egyértelmű koppintás, de ez senkinek nem tűnik fel? Jobbágy Tibor azt írta, hogy nem feltétlenül relevánsak a nemzetközi trendek, mivel itthon más sci-fit írnak. Szerintem ez alapvetően badarság – meghagyva, hogy persze simán lehet szuper egy trendektől eltérő magyar regény. Ezen kívül szerintem egy zsűri akkor lesz hiteles, ha tagjai a zsánerolvasó közönség zöme előtt ismert figurák, akik év közben is írnak cikkeket, széles körben elérhető tanulmányokat akár egyes regényekről, akár bármi másról, ami a fantasztikumot érinti: ezekből derül ki ugyanis, hogy mennyire rátermettek a feladatra, mit lehet várni tőlük.

A zsűri viszont csak az egyik fele a történetnek, amit leginkább a közegen belül lehet értelmezni. A másik kritikám az volt – már tavaly, élőben is beszéltem erről – hogy a Zsoldos Péter-díj nem látható kifelé, a nagyközönség felé. (Cikk is azért például lett erről, hogy ne csak a Molyon legyen olvasható a dolog.) Azóta lett egy szép honlap, meg működik a scifi.hu is az Avana szerkesztésében; viszont továbbra is hiányolom azt a marketingmunkát, amivel sokkal nagyobb figyelmet lehetne felhúzni a díj köré. Tavaly például mi írtuk meg először az eredményeket, a saját honlapra csak napokkal később kerültek fel a győztesek, a szaksajtón kívül máshol nem is lett visszhangja a dolognak. Erre Jobbágy Tibor válasza az, hogy vagy lépjek be akkor az Avanába, és csináljam én azt a munkát, amit hiányolok (!); vagy akár enélkül is, de mutassam be én a zsűritagokat a Mandiner.sci-fin, ha már így eszembe jutott a dolog.

A kissé elfajuló vita közben sokan írtak nekem magánban, hogy ugyan, hagyjam már, döglött ló a Zsoldos-díj, amit felesleges rugdalni. Lehet, hogy így van. Én is úgy látom, hogy egészen eltérő a véleményünk például Jobbágy Tiborral sok dologban, és ezeket nehezen tudnánk kibékíteni. De elhiszem és megértem például, hogy nehéz zsűritagokat találni, akik ebben a kis magyar fantasztikus világban nem valamelyik kiadóhoz kötődnek, és még az én kritériumaimnak is megfelelnek. Azt is tudom, hogy jó pár szerző nem kíván indulni a díjon, mivel hozzám hasonlóan nem tartja mérvadónak, minőséginek – ez pedig egy huszonkettes csapdája, hiszen ha jó könyveket író szerzők nem is indulnak, akkor nem is lehet őket díjazni, és nem is lesz olyan a díj, amit megkapni egyértelműen érdem.

Ennek nyomán viszont felmerül, hogy van-e értelme egyáltalán díjat csinálni a magyar piacon. Azzal kezdtük, hogy az angolszász piac volumene szükségessé is teszi, hogy ilyen világítótornyok mutassanak rá hosszú és rövid jelöltlistáikkal az elmúlt év legjobbjaira. Itthon viszont nem hogy a Zsoldos-díjat nem sikerült kiosztani jelöltek hiányában két évig, de én is nehezen tudtam volna például tavaly összekaparni öt igazán, kiemelkedően jó, egyértelműen valamelyik fantasztikus zsánerben mozgó regényt, amit bátran ajánlottam volna a Mandiner.sci-fi olvasóinak. Most azonban a Zsoldos-díjon is van elég jelölt a Galaktika tavalyi magyar könyveivel, idén pedig a többi kiadónál is ismét lesznek magyar könyvek új, és már ismert szerzőktől is.

Jó köztes megoldás a molyos közönség kezdeményezése, ahol évente tíz-tíz könyvet ajánlanak fantasy- és sci-fi kategóriákban a magyar nyelven, de vegyesen külföldi és magyar szerzőktől megjelenő regények közül. Nekem azonban továbbra is meggyőződésem, hogy elbírna a magyar közeg egy díjat: egy olyan két évente osztott elismerést, amit nem korlátoznánk le a sci-fire, hanem megkaphatná fantasy- és horrorregény is. Egy ilyen díj létrehozása azonban munkával jár, és azt minden kritikám mellett nem tudom elvitatni az Avanától, hogy rajtuk kívül még senki nem állt neki annak, hogy szabadidejében, saját pénzéből ilyet hozzon létre. Talán majd egyszer, valamikor.

Az azonban számomra már világos, hogy felesleges törekvés a Zsoldos Péter-díjat építő, vagy akár éles kritikával megjavítani. Kívülről legalábbis semmiképp, hiszen leginkább süket fülekre és cinikus válaszokra számíthat az ember.

*

Nem csak Facebookon és Molyon vagyunk jelen: most már egy csinos e-könyvben is elolvashatod tavalyi cikksorozatunkat a magyar fantasztikum helyzetéről.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tamiel
2019. szeptember 09. 03:57
Én most szavaztam a 2019-es Zsoldos díjra. A könyvet amire szavaztam szerintem többen olvasták el, mint a másik kilenc könyv íróinak teljes életművét. :D Nálunk az osztály fele elolvasta. :D Viszont, hogy díjat kapjon hát azt erősen kétlem!
Pintér Bence
2017. november 08. 19:40
Kedves bukfaló, az ostobázásig vezető utat azért röviden felvázolnám, hogy teljes legyen a kép. Én ugyebár azt írtam először, direkt jelezve, hogy ez egy tömör, kifejtésre szoruló vélemény, hogy szerintem a zsűri nem hiteles. Ekkor érkezett meg vitapartnerem. (A fenti cikkben - vitapartnerem állításával ellentétben - ott a link a nyilvános beszélgetésre.) 1. Első kommentjében felsorolja a zsűri tudományos fokozatait, majd azt mondja, hogy a véleményem mindegy, hiszen mindig lesz olyan, akinek nem tetszik a zsűri. 2. Majd: "Több helyre is el lett küldve a jelöltek listája. A Galaktika megjelentette, valamelyik nem. Ez a hazai sci-fi élet általános betegsége, hogy nem érdekli őket annyira, hogy írjanak róla. Öröm olvasni, hogy a mandinerscifi mindenképpen megjelentette volna." Tehát hiába beszéltük meg tavaly, nekünk nem küldték el. De azért bizonyára a magyar sci-fi élet beteg. 3. Harmadik kommentben: "Oké, ez is egy vélemény volt.", majd érdemi reakció helyett támad, azt a látszatot keltve, mintha én csak sértett lennék, amiért én nem vagyok zsűritag. 4. (Én közben végig amellett érvelek, hogy szerintem akkor lenne hiteles a zsűri, ha valamilyen formában megismertetnékm megismerhetnénk a tagjait.) 5. Vitapartnerem továbbra sem mond erre semmit, de jön az "Tulajdonképpen az Avana Egyesület tagjai összeadják a Zsoldos-díj árát, és megbíznak egy ötfős zsűrit, hogy bírálják el a pályamunkákat."-érv, majd ez a mondat: "Az eredménnyel lehet vitába szállni, de hogy az Avana Egyesület, aki kiírja a pályázatot, és finanszírozza a díjat, az számoljon be Pintér Bencének a zsűriről, nem hiszem hogy komoly igény lenne." Plusz itt volt még az "Ebből a szempontból irreleváns, hogy külföldön milyen sci-fit lehet olvasni, ha Magyarországon másmilyent írnak." mondat is, ami kb. az első érdemi reakció arra a sok-sok érvre, felvetésre, amit írtam, de ez sem az valójában, hanem az érveim válasz nélküli lesöprése. 6. Hozzáteszi még, hogy végezzem el én azt a munkát, amit ők nem végeztek el. 7. Következő komment: érv, reakció az általam mondottakra továbbra sincs, csak a "más még nem csinált díjat" című: "Szívesen értesülnék arról, hogy valaki alapít egy sci-fi díjat, esetleg egy közönségdíjat, ami mindenféle keserű hangok és ellendrukkerek nélküli, elsöprő siker lesz." Ezután egy bekezdésben arról, hogy miért nehéz zsűritagot találni (ezt itt fent magam is elismerem), majd még egyben arról, hogy kritizálás helyett lépjek be az Avanába. 8. (Én itt már másodszor jeleztem, hogy szerintem fejezzük be a beszélgetést, mert ilyen formában nincs értelme.) Talán ennyiből is látszik, hogy az érdemi beszélgetésre nem nagyon volt lehetőség a Zsoldos-díjjal kapcsolatban. Ezután a Zsoldos-díjról más irányba indult el a beszélgetés, ennek folyományaként tituláltam ostobának kedves vitapartneremet, és ezt továbbra is tartom, bár valójában szerencsésebb lett volna az adott véleményt ostobának minősítenem, az úgy jobban megállja a helyét. Szerinte ugyanis a Galaktika tizenhárom éve tartó botrányos novellalopása egyenértékű azzal, hogy a Mandineren a véleménydobozban véleményeket szemlézünk. Ezt nem tudom másnak minősíteni, mint szemellenzős ostobaságnak. Ebben a cikkben itt fent 1. elmondtam a saját véleményemet, a teljesség kedvéért kiegészítve azzal, amit ellenvéleménynek tudtam értelmezni a másik oldal részéről (ha ez nem szerepelt volna, akkor az lett volna a baj); 2. szerintem korrekten értekeztem arról is, hogy mik a Zsoldos-díj valódi nehézségei. Annyiról szól a cikk, mint amit a cím vállalt: beláttam, hogy felesleges próbálkozás érvelve kritizálni a díjat, ugyanis érdemi reakciót semelyik felvetésemre sem kaptam. És hogy cikk miért született róla? Mert továbbra is tartom, hogy nem csupán kocsmák homályában, eldugott Moly- és Facebook-üzenőfalakon kell vitatkozni az egész közeget érintő ügyekről, hanem nyilvánosan. Többször jeleztem, hogy ha erre a publicisztikára bárki válaszolna, mint mindig, most is szívesen közöljük. Üdv, PB
Martell 2
2017. március 30. 13:16
A könyvleltár rendszerük miatt megéri, én is most kezdtem összeírni milyen könyveim vannak, kezd áttekinthető lenni.
SCFI
2017. március 21. 17:15
Nem vagy tagja a MOLY-nak? Akkor lépjél be nem nagy ördöngösség. Sokan hozzászóltak a témához, lehet hogy új színt vinnél a palettába.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!