Sci-fis előadással jelentkezik a hétvégén a Trafó

2017. február 16. 11:50

Február 19-én debütál a Trafóban az Emlékek Klinikája című darab, ami leginkább egy Black Mirror-epizódra emlékeztet. Egy talkshow stúdióját fegyveresek foglalják el, akik a disztópia eljövetelét próbálják megakadályozni. A darabban egy hétköznapi férfi sorsát követhetjük végig, aki évekkel később egy klinikán ébred fel a talkshow minden résztvevőjével együtt.

2017. február 16. 11:50

Boldog tudatlanság vagy húsbavágó valóság? A STEREO Akt utópiája e két végpont közti dilemmát mutatja be sci-fi hangulatú színházi előadásában. 2021 Magyarországának legnézettebb talkshowjából indulunk, amelyben puccsisták veszik át az irányítást, akik azt akarják megakadályozni, hogy eljöjjön a „Tiszta Szem” országa: az ország, amelyben a társadalom kiveti magából mindazokat, akik az igazságot választják a megnyugtató hazugságok helyett.

Boross Martin rendező, aki 2016-ban Junior Príma-díjat kapott, előszeretettel dolgoz fel társadalmi, közösségi témákat. Mostani előadása elsősorban a hatalom személyiségre gyakorolt hatásával foglalkozik. A produkció koncepcióját ezúttal nem egyedül, hanem Thury Gábor dramaturggal közösen alakították ki.

A darabban egy hétköznapi férfi sorsát követhetjük végig, aki választásra kényszerül: két szélsőséges álláspont között kell döntenie. A puccs után a tévéműsorban beálló káoszban elsötétül a kép, ő pedig évekkel később egy klinikán ébred fel a talkshow minden résztvevőjével együtt. Itt készítik fel őket új életükre: beléphetnek egy biztonságos, fájdalmakat feledő társadalomba, ha hátat fordítanak korábbi traumáiknak. A döntés az ő kezükben van: vagy hagyják, hogy újraírják kellemetlen emlékeiket és elveszítsék empatikus képességüket, vagy övék marad ugyan igazság, de örökké kitaszítottak lesznek.

Hősünk újraéli saját múltjának keserű emlékeit, a klinika személyzete vissza-visszatekeri a páciens múltját, akár egy filmet, majd kijavítják azokat, happy endet varázsolnak minden kellemetlenség helyére. De milyen árat kell ezért fizetni? Ez az utópia-rémmese azt vizsgálja, hogy létezik-e „boldog tudatlanság”, mik azok a gyenge pontjaink, amelyeken keresztül mindannyian megvásárolhatóvá válunk, és azt, hogyan működik a szándékos izoláció – tényektől, információtól, más kultúráktól, végső soron egymástól.

A darab február 19-én debütál a Trafóban.

*

Közlemény.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!