Az Amazonra jön az Elveszett próféciák-minisorozat

2017. január 20. 10:19

Azt eddig is tudtuk, hogy hatrészes minisorozat lesz Terry Pratchett és Neil Gaiman Elveszett próféciák című regényéből, most azonban az is kiderült, hogy az Amazon Prime-on lesz elérhető, és a BBC is le fogja adni. Az író és a showrunner maga Neil Gaiman egyébként, a premier pedig jövőre várható.

2017. január 20. 10:19

Neil Gaiman gyárt hatrészes minisorozatot az Elveszett próféciák című regényből, amelyet Terry Pratchettel közösen jegyez: ő írja a forgatókönyvet és ő lesz a showrunner is, a sorozat pedig jövőre érkezik az Amazon Prime-ra, de a BBC is le fogja adni – írja a brit csatorna. Gaiman azt nyilatkozta: csak azt kívánja, bárcsak Terry Pratchett is élne még, hogy lássa az adaptációt.

A regény mind a Gaiman-, mind a Pratchett-életmű egyik legjobb, nagyon népszerű darabja, röviden pedig arról szól, hogy egy angyal és egy démon megpróbálja megakadályozni az apokalipszist. Gaiman szerint ez a legciccesebb könyv, amit a világvégéről írhattak. A könyv eredetileg 1990-ben jelent meg, magyarul a Beneficium adta ki 1999-ben, majd az Agave Könyvek 2010-ben, új borítóval.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!