Ann Leckie-t sem hagyja nyugodni a Galaktika-ügy

2016. szeptember 29. 05:41

Blogposztot írt az SFWA közleménye nyomán Ann Leckie, a Radch Birodalom-trilógia többszörösen díjnyertes szerzője. „Hadd legyek egészen egyértelmű ebben az ügyben: ez a kifogás marhaság. Ha Burger úr elhiszi, amit ír, akkor nem kéne magazint vezetnie” – írta.

2016. szeptember 29. 05:41

Blogposztot írt a Galaktika-ügyben kiadott SFWA-közlemény kapcsán Ann Leckie, a Radch Birodalom-trilógia írója. A szerző posztja elején kiemelte: tudja, hogy több író azért nem szólalt fel nyilvánosan a Galaktika ellen, mert tartanak tőle, hogy az ügy tönkreteheti Magyarország egyetlen sci-fi magazinját, de szerinte ez téves hozzáállás. Leckie felidézte, hogy a lap tőle is lopott novellát kérdés és fizetés nélkül.

Ezután idézte Burger István általunk is lefordított nyilatkozatát, majd kifejtette, hogy az, hogy nem volt szóbeli megállapodás, nem jelent semmit: „ha a beszélgetésről Isten maga adna egy hivatalos felvételt”, akkor sem számítana. „Hadd legyek egészen egyértelmű ebben az ügyben: ez a kifogás marhaság. Ha Burger úr elhiszi, amit ír, akkor nem kéne magazint vezetnie” – írta. Kitért rá, hogy az ő novelláját úgy lopták el, hogy a könyvei kiadásához a Galaktikának semmi köze, tehát nem érti, hogy áll meg így Burger István érvelése. „Ha reklámot akartam volna, fizettem volna érte” – tette hozzá.

Hozzátette: ő és az ügynöke egyáltalán nem túl elfoglaltak, hogy foglalkozzanak a novellák publikációs jogaival; de még ha így is lenne, a galaktika akkor sem veheti el kérdés nélkül a szellemi tulajdonát. Ezután arról írt, hogy Burger István állításai arról, hogy a novellák közlése reklám hasonlít ahhoz, mikor egy magazin nem fizet, csak magát a közlést adja a novelláért cserébe. Szerinte ez nem jó üzlet, de egy szerző dönthet úgy, hogy belemegy. „A hangsúly itt azon van, hogy egy szerző dönthet. Egy szerkesztő nem kaphat meg valamit engedély és fizetség nélkül azért, mert reklámozza szerzőt, vagy mert nincs pénze kifizetni” – összegzett.

Végül arról írt: a Galaktika szerkesztői rosszhiszeműek és/vagy elképesztően tudatlanok: „A szerzőknek nem szabad ezt a bánásmódot elfogadni kétes értékű reklámért cserébe azért, mert egy magazin fontos egy területen. Mennyire lehetnek fontosak, ha nem fizetnek neked? Komolyan. (…) A reklám nem pénz. Ha a novellád elég jó, hogy kiadják, akkor ahhoz is elég jó, hogy fizessenek érte. Senkinek sem kellenek olyan kiadók, akik a munkád jogait követelik fizetés nélkül, azt állítva, hogy ez jó nektek.

*

(Fotó: annleckie.com)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogd a pénzt és kuss
2016. szeptember 30. 12:22
"a Galaktika szerkesztői rosszhiszeműek". (PONT!)
SCFI
2016. szeptember 29. 21:23
Ott a pont!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!