Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Batman Superman ellen – Az igazság hajnala

2016. március 24. 09:02

Hogy mindezt hibátlanul hozta létre Snyder, Goyer és Terrio? Közel sem, de ha hibáztak is, a célt elérték vele. UTOLÉRTÉK A MARVEL-T!

2016. március 24. 09:02
REMY
Supernatural Movies

Szerencsére egyáltalán nem lett túl sok, sőt… mindenki remekül működött Alfredtől kezdve Lex Luthoron át egészen Doomsday-ig. Mi több, Superman, Batman és Wonder Woman között kialakult az a fajta kémia, ami elkél majd a későbbiek során, hogy elvigyék a hátukon az alkotásokat. Mind Henry Cavill, mind Ben Affleck, mind pedig Gal Gadot meghálálta a bizalmat és lubickoltak a szerepükben. A hibát ott követték el, hogy féltek elindulni a készítők. A film eleje ugyanis döcögött, a jelenetek sokszor egymástól függetlenül követték egymást, ami olyan érzést adott, mintha Snyderék csak gyorsan le akarták volna tudni az egész felvezetős hercehurcát. Pedig az egész film erre épült, az elején azonban mégsem éreztek rá arra, hogyan is kéne zökkenőmentesen felvezetni a két gigász ellentétét a vászonra. Ez némi keserű szájízt ugyan adott, de végül kárpótoltak mindenért. Snyder és a Warner odatették magukat, a jutalom pedig nem maradt el.

A Batman v Superman önálló filmként talán sosem lesz a legjobb, de annyi már most biztos, hogy annyira gyorsan még senki nem épített képregényes univerzumot, mint a Warner és Snyder. Eddig kicsit kapkodónak tűnt az egész DC-projekt, de most érték el a készítők azt a szintet, amikor meg lehet pihenni, és be lehet hozni a felvezetett hősöket. Várunk rájuk, várunk arra, hogy a főszál mellett a háttértörténetek is hozzáadják a maguk plusz adalékát az összképhez, hogy még szebben ragyogjon a sok csillag az égen. 9/10

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!