Az Ílion és A várúr voltak a legnagyobb kedvencek 2015-ben

2016. január 07. 11:50

A Fumax és az Agave Könyvek tavalyi kiadványai taroltak a tavalyi évről szóló közönségszavazásunkban, de az Európa és a Gabo SFF egy-egy könyve is az első tízbe jutott. Az olvasók Dan Simmons görög istenes űroperáját és Anthony Ryan trilógiájának második darabját szerették a legjobban a szavazás szerint, de bekerült a legjobbak közé Moskát Anita regénye is.

2016. január 07. 11:50
Pintér Bence

Egy fontos tanulsága mindenképpen van a tavaly év végén indított szavazásunknak: új szavazógépet kell választanunk jövőre, mert az, amit most használtunk, nem szuperált valami jól. Ettől függetlenül befutottak az eredmények, szerda délben pedig ígéretünkhöz híven lezártuk a szavazást és lementettük az állást. Ha mindenki becsületes volt, és kérésünknek megfelelően csak három könyvre szavazott, akkor nagyjából négyszáz ember járult a képzeletbeli urnákhoz, hogy döntsön 2015 kedvenc sci-fi és fantasy könyveiről.

A listába igyekeztünk beválogatni mindent, ami tavaly jelent meg először magyarul, ennek ellenére kihagytunk pár könyvet, és néhány újrakiadás is becsúszott: ez utóbbiakat fájó szívvel diszkvalifikáltuk. A szavazást csak tegnap és tegnapelőtt osztották meg a kiadók a közösségi médiában, így a rajongótáborok ekkor jelentek meg nagy tömegben. Ezután végig rendkívül kiélezett verseny volt az élen. Lássuk az eredményeket! (A közbeszúrt linkek a Mandiner.sci-fi szerzőinek itt, illetve máshol megjelent kritikáihoz vezetnek.)

*

2015 tíz kedvenc SFF-könyve (összesítés)

1. Anthony Ryan: A várúr (Fumax) és Dan Simmons: Ílion (Agave) – 63-63 szavazat
3. Mark Lawrence: A Hazug kulcsa (Fumax) – 62 szavazat
4. Moskát Anita: Horgonyhely (Gabo) – 58 szavazat
5. James S. A. Corey: Cibola meghódítása (Fumax) – 53 szavazat
6. Lev Grossman: A varázslók (Agave Könyvek) – 53 szavazat
7. Pierce Brown: Arany háború (Agave Könyvek) és Dmitry Glukhovsky: Metró 2035 (Európa) – 46-46 szavazat
9. G. R. R. Martin - Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok (Fumax) – 43 szavazat
10. Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város (Fumax)

2015 öt (valójában hat) kedvenc sci-fije

1. Dan Simmons: Ílion (Agave Könyvek) – 63 szavazat
2. James S. A. Corey: Cibola meghódítása (Fumax) – 53 szavazat
3. Pierce Brown: Arany háború (Agave Könyvek) és Dmitry Glukhovsky: Metró 2035 (Európa) – 46-46 szavazat
5. Blake Crouch: Wayward Pines és Kim Stanley Robinson: Aurora (Agave Könyek) – 38-38 szavazat

2015 öt kedvenc fantasyje

1. Anthony Ryan: A várúr (Fumax) – 63 szavazat
2. Mark Lawrence: A Hazug kulcsa (Fumax) – 62 szavazat
3. Moskát Anita: Horgonyhely (Gabo) – 58 szavazat
4. Lev Grossman: A varázslók (Agave Könyvek) – 53 szavazat
5. G. R. R. Martin - Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok (Fumax) – 43 szavazat

*

Az első tíz helyezett között hat fantasy és négy sci-fi szerepel; öt könyvet a Fumax adott ki, hármat az Agave Könyvek, egyet-egyet pedig a Gabo és az Európa; van közük egy antológia, hat könyv pedig egy-egy sikeres sorozat folytatása. Az olvasók kedvencei közé is bekerült az év végi listák alapján egybehangzóan legjobb hazai fantasynek kikiáltott Horgonyhely, Moskát Anita regénye. Egy másik magyar szerzőt pedig ugyan kihagytunk, de a szavazás zárása után még sokan szavaztak rá. A. G. Hawk (Vass Attila) debütáló novelláskötetéről van szó, a magánkiadásban megjelent Időtlenségbe zárva című könyvről, amely a szerző oldaláról ingyenesen letölthető.

Köszönjük a szavazatokat, 2016-ra is sok jó könyvet és jó olvasást kívánunk mindenkinek! 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!