Milliárdokkal növelte a vagyonát a Pallas Athéné Alapítvány tavaly

2021. június 11. 12:49

A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány vagyona 2,15 milliárddal 283 milliárd forintra nőtt 2020-ban; az alapítvány tavaly 1,3 milliárdot fordított támogatási programjaira – tájékoztatta az alapítvány az MTI-t pénteken.

2021. június 11. 12:49
null

A közlemény szerint az alapító által juttatott vagyon hozamából 2020-ban az oktatási és tudományos tevékenységet támogatták, és folytatták a történelmi jelentőségű műemléképületek felújítását.    

Az alapítvány eddigi működése során összesen már több mint 11 milliárd forint értékben támogatott pályázatokat – hangsúlyozták. A felsőoktatás számára 7 év alatt 9 milliárd forint pluszforrást nyújtottak, ebből több mint 3 milliárd forinttal támogatták a hazai doktori iskolákat és az MBA képzést.     

Az ingatlanfejlesztések közül kiemelték a budai Várban álló egykori városháza épületét, amely szellemi-tudományos tevékenységeknek, doktori programoknak és a Pallas Athéné Könyvkiadónak ad helyet.    

Idén fejeződött be a budai Várban található, Úri utca 72. felújítása, ahol többek között egy új, a fenntarthatóságra fókuszáló tudományos központ kezdi meg működését – mutattak rá.   

 Arra is kitértek, hogy az épületeket az alapítvány igyekszik mindenki előtt megnyitni, gyermekprogramokat, épületsétákat rendeznek.    

Az alapítvány legfontosabb célja az értékteremtés, a magyar szellemi tőke gyarapítása és az épített örökség védelme – idézték fel.

(MTI,fotó: Róka László)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tölgy
2021. június 12. 00:23
Jó célok, felelős gazdálkodás! És ... és külön öröm, hogy a lóvé a tolvaj böszmék orra elől el vagyon zárva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!