Nem-bináris hullagyalázás a Csillagok között

2019. április 20. 16:15

Ha elfogytunk az ötletekből, nyissuk fel az Erő-temetőt?! Úgy tűnik, az eldallasosodó Star Wars-saga legvégére Palpatine császárt is feltámasztják halottságából, hogy nőjön a nézőszám és csörögjenek majd a mozipénztárgépek. De miért, hogyan és minek?

2019. április 20. 16:15
Jerez Julio

Hosszú-hosszú idő után – talán már az évek pontos számát sem tudjuk –, némileg csendesen, a Disney-Marvel tavaszi nagy durranása, a Bosszúállók: Végjátékokozta marketingizgalmak közepette kiderült, mi lesz a következő és jó ideig utolsó Csillagok Háborúja-film címe.

Star Wars IX. trailer

És szembesültem azzal, hogy miért volt szánalmas az az ötlet, hogy több mint harminc évvel a szublimációja után – legalábbis hangban – újramaterializálódjon az a karakter, Palpatine császár, akinek a jelenléte az első film 1977-es bemutatása óta teljesen meghatározta a Star Wars-filmek köré épített univerzumot.

Igen, ez egy értékítélet. És ez a végkövetkeztetés. Ám hogy azért ne csak in fine legyen már az elején, korábbra visszalendülök, mégpedig a kora kétezres évekre. Ugyanis az idevonatkozó szakirodalom elolvasása nélkül is érzi az ember, hogy a Csillagok háborúja-világ legújabb filmjei – mármint azok, amelyek a lineáris idősíkot követik, nem pedig előzménytörténetek –

és az állandósult családi traumák újrajátszása okán tulajdonképpen minden befejezéstelőre tud az ember ebben az univerzumban.

Így nem lesz hatalmas meglepetés, hogy a Jó valószínűleg elnyeri méltó jutalmát, a Rossz meg az őt megérdemlő büntetést.

Talán az effajta galaktikus méretű Heilinger-módszer neutrínó-állótavábaigyekezett bedobni egy méretes sziklát J. J. Abrams, amikor is – a hírek szerint Lucas tudtával – visszahozta az 1983-as A Jedi visszatér filmben elpárolgott Palpatine császárt az újabb trilógia végére. De mi a ...ért? – teheti fel a kérdést erősen visszafogott sajtónyelven a sajtómunkás, Gordon Ramsay-i stílusbanleginkább saját magának.

Az biztos, hogy az amúgy sem erős karakternek bemutatott Snoke „halála” – már maga az elmúlás emlegetése is micsoda eufémizmus,mert ugye ők nem halnak meg, hiszen csak az Erő manifesztumai, tehát élni sem élnekután kell egy főgonosz, ám ez a gonoszságában (és talán nemi identitásában is) mindig is kicsit bizonytalan Kylo Ren karakterének nem állt volna jól.

Kylo Ren a snowflake-generációDarth Vadere,

neki nem a háttérből való irányítás és manipuláció való, neki egyetlen feladata van: hogy minél több ellenállót lekaszabolva eljusson Rey-ig, a vélhetően vele rokoni kötelékben lévő utolsó Jediig, és aztán a Nagy Utolsó, Mindent Eldöntő Csatában alulmaradjonúgy, mint szólásszabadság a safe space-ek világában.

Ez tehát egy végletekig polkorrekten logikus magyarázata, mi járhatott J. J. Abrams fejében – tudják, ő volt az, aki a túlsúlyos és szexuális élettől elzárkózó tudósgeneráció által végletekig hájpolt Star Trekből egy véres akciósorozatot csinált –, amikor bedobta ezt az ötletét.

Persze, ha hiszünk a történelem ismétlődésében és a hollywoodi ötlettelenségben, akkor nem mehetünk amellett a tény mellett, hogy eddig az összes trilógia-vég Leggonoszabb szereplője a Sith Lord volt, így kézenfekvő, hogynem lehet anélkül befejezni egy trilógiát, hogy ne szerepeljen a vásznon/képernyőn. A válaszok tehát adottak,már csak az a kérdés, hogy a sírból való kirángatását milyen eddig rejtegetett hókuszpókusz Sith/Jedi-technika segítségével magyarázzák meg,

milyen legendáriumotalkotnak azért, hogy a végső képsorok környékén ott zombuljon Palpatine.

Ezzel akadhat persze egy kis pc-bibi: persze, értem, Hollywood, ott az eredetiséget klisérőfökben mérik, de ezzel, hogy csak a régen elpárolgott gonoszt hozzák vissza, a második részben túl magasra tett píszí (és feminizmus)lécet akár le is verhetik. Hiszen az nem járja e rész tekintetében, hogy csak a minden gonosz archetípusát hozzák vissza. Akkor hozzák vissza már Obi-van Kenobit, sőt hogy teljes legyen a szellemorgia, javaslom a Régi Köztársaság érából Malak és Bastila szellemét is megidézni a Rossz, ill. a Jó oldalra.

Ugye manapság az egyszeri Csillagok háborúja-rajongó egy dolgot szeretne: píszi-kompatibilis filmeket, ahol nincs halál, csak hősiesség, ahol nincsenek hús-vér szereplők, csak idealizált biológiai és társadalmi nemek, ahol nincs csúnya beszéd, sem egymás fogdosása, ahol... ahol nem gyalázzák meg a hullákatés rángatják létsíkok között őket csak azért, mert elfogytak a kreatív elmék kreatív ötletei, a dollárszázmilliókra viszont továbbra is igényt tartanak.

Maga a legenda ugyanis

azért, hogy a Star Warsszal most találkozó fiatalok is ránézhessenek az Erő sötétsége által rohasztott Palpatine ábrázatára, ámde sejtésem szerintleginkább azért, hogy az előző, Han-szólófilm körüli botrányokat valamivel kompenzálják a Disney egyik hátsó szobájában.

Azonban van egy sejtésem, hogy a rajongókat, az igazi rajongók legtöbbjét effajta mutatványok sem fogják meggyőzni arról, hogy Dagobert bácsinál jó helyen vannak a jogok.

Igen, haters gonna hate alapon rá lehet fogni, hogy semmi sem jó, meg hogy régen minden jobb volt. Ám ha valaki nem állítja meg J. J. Abrams-ot, ezen az alapon már azt sem zárom ki, hogy egyszer lesz egy Star Wars vs Jurassic Park vs Transformers közös film, amiben Darth Rex Optimus Jedivel lézerkardozik, és közben az ezer éve már halottságából feltámadó Han szólóban szétlő minden Álcát a Millenium Falconnal.

Utoljára szóltunk!

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
misit
2019. április 24. 14:20
Nem kell ekkora fenekét keríteni a dolognak. Egyébként a filmkészítés már 77-ben is kidekázás és marketing volt, csak még szoba méretű számítógépjelleggel, lassú és még nem olyan hatékony, ha szabad ilyen béna hasonlatot mondani, ma már kézben elfér, gyors és pörög, minden adat lehívható vele, ennyi a különbség. Egyébként sem tudjuk még, hogy mennyire bénán veszik elő az öreg sötétet, és ez tudom, hogy feltételezi alapból a bénaságot, pedig alig. Én mondjuk megadom magamban a tiszta lapot mindennek, ha már beülök drága pénzért, amiben benne van a minőségi csipsz és valami lónyál is. Miért ne tenném? Jobb tán elrinyálni a felleget is fejünk felől, miközben aszály van? Van azért olyan is, amikor megengeded magadnak az elviselhetetlen könnyű létet? Csak egyszer, mondjuk játszásiból?
1000bocs
2019. április 21. 09:43
Aki jó Star Wars filmet szeretne nézni már rég nem a disney szemeteit fogyasztja. A net tele van rajongói projektekkel amik nevetséges pénzből ezerszer autentikusabb tartalmaz nyújtanak. Pl: https://youtu.be/Ey68aMOV9gc A vlog először engedélyt kapott a Disneytől azzal a kikötéssel, használhatja a nevet, de a kétszázezer dollárból elkészített filmje után a youtube nem utalhatja neki a nézettség után járó pénzt. Majd amikor világsiker lett, a Disney magának akarta utaltatni a pénzt. Majd a világméretű felháborodást látva állítólag maga Lucas beszélt velük hogy ez már nagyon gáz. A Disney csinált egy jó SW filmet, ami a Rogue One. A többi szemét. Az utolsó két film kapitális bukása után most próbálják az “újratervezést”. Pedig elég lenne egy, csak egy jó Vader filmet csinálni mondjuk a milliónyi Lucas által is elismert sztoriból. De nem. Ezek a marhák Disney kölyökklubot csináltak belőle, erős SJW beütéssel.
LacFed
2019. április 21. 07:36
Ha már visszahoznak valakit, akkor legalább a Sithek igazi (számomra legalábbis) Császárát Tennebre/Vitiaite/Valkorion-t kellene.
atila68
2019. április 20. 21:51
Pont lexarom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!