Állítólag minden titok kiderül az új Twin Peaks-könyvből

2016. augusztus 30. 09:22

Jövő év elején érkezik a Twin Peaks negyed évszázada várt harmadik évada, de még előtte megjelenik az Athenaeum Kiadónál az egyik alkotó, Mark Frost új könyve. A Twin Peaks titkos története című regényben a kiadó közleménye szerint Frost felfedi az első két évad meg nem oldott titkait, másrészt megalapoz az új évadnak is.

2016. augusztus 30. 09:22

2017 elején debütál a Twin Peaks új évada, de nem kell addig várnia a sorozat rajongóinak egy kis újdonságra. Érkezik ugyanis egy könyv Mark Frosttól, a sorozat alkotójától, amit itthon a a külföldi megjelenéssel közel egy időben ad ki az Athenaeum Kiadó. Sok mindent egyelőre nem árultak el róla, mivel már magát a kéziratot is nagy titkolózás övezi. Mutatjuk a kiadó közleményét:

David Lynch és Mark Frost tévétörténeti jelentőségű sorozata, a Twin Peaks hamarosan folytatódik a harmadik évaddal. (A forgatás befejeződött, az alkotók jelenleg a 16 részes évad utómunkálatain dolgoznak, bemutató 2017 tavaszán, a sorozat új anyacsatornája a ShowTime.) Ebből az alkalomból írta meg Mark Frost a sorozat hivatalos regényét, a Twin Peaks titkos története című kötetet. A könyv világpremierje 2016. október 18-án lesz, Magyarországon az Athenaeum Kiadó gondozásában jelenik meg 2016. október 26-án. Mark Frost olyan regényt alkotott, amely egyrészt felfedi az első két évad meg nem oldott titkait, másrészt az amerikai őslakosság mitológiáját a modern amerikai miszticizmus keretébe ágyazza, harmadrészt pedig előkészíti az új évad legalapvetőbb konfliktusait.

A regény anyakiadója, az amerikai Flatiron Books a könyvszakmában szokatlan kéziratbiztonsági és titoktartási felelősségvállalás mellett adta át a művet magyarországi kiadójának, a Líra Kiadói Csoport tagvállalataként működő Athenaeumnak. Leghamarabb egy héttel az amerikai megjelenés előtt tehetők közzé a regény tartalmával kapcsolatos konkrét információk. A kéziratot a kiadó elzárva tartja, a műfordítón (Veres Mátyás) és a szerkesztőn (Szabó Tibor Benjámin) kívül a könyv műszaki előkészítésének megkezdéséig más nem láthatja a szöveget.

A titkolózás indokolt. A Twin Peaks első két évada rengeteg nyitott kérdést hagyott maga után, és Frost ezeket mind részletesen megválaszolja új regényében. Honnan ered a Packardok és a Martellek ellentéte, miért hord felemás színű lencséjű napszemüveget Jacoby doktor, ki az a Briggs őrnagy és mit csinál Twin Peaksben, miért Dupla R a város legendás kávézójának neve? Bepillantást nyerhetünk a természetfeletti jelenségek észlelésének amerikai történetébe is (amely észlelések a regény univerzuma szerint az amerikai történelem alakítói egyben), és megismerhetjük a legjellegzetesebb Twin Peaks-i figurák (a Tuskó Ladytől Josie Packardig) családtörténetét és személyes sorstörténetét.

A regény szerkezetét két titokzatos elbeszélő, a huszonöt évvel korábbi eseményeket (és Twin Peaks egész történetét) dokumentáló Archivista, és a szöveg jelen idejében, a korábbi dokumentumok alapján a történéseket kibogozni igyekvő (nem kevésbé titokzatos) Elemző tevékenysége határozza meg. A két, egymásra épülő, egymást kiegészítő nyomozást kísérhetjük figyelemmel, egészen a legutóbbi idők Twin Peaksszel kapcsolatos eseményeiig, amelyek megteremtik a kiinduló helyzetet a tévésorozat harmadik évadjához. Laura Palmer azt ígérte Dale Coopernek (az ügynök látomásában), hogy 25 év múlva találkoznak. Mark Frost regénye ennek a hátborzongató találkozásnak ágyaz meg – miközben megteremti a XX. századi Amerika legrafináltabb összeesküvés-elméletét.

Részünkről kicsit túlzásnak érezzük a nagyon hangsúlyozott titkolózást a kötettel kapcsolatban, de mivel maga a sorozat, illetve az eddigi kapcsolódó könyvek (pl. a Dale Cooper naplója) önmagukban elég jók, ezért mindenképpen izgalmasnak ígérkezik az októberben debütáló könyv. Azt pedig csak reméljük, hogy azért minden titokra nem derül fény a regényből, mert akkor mi értelme lenne megnézni a harmadik évadot?

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szervtolvaj
2016. augusztus 30. 13:49
De azért muszáj volt kommentálnod. :)
smarton
2016. augusztus 30. 12:40
Várja a fene ezt a hülyeséget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!