Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
897 millió forint támogatást adott a Magyar Nemzeti Filmalap a Kondor Vilmos Budapest noir című krimije alapján készülő filmnek, melyet Gádor Éva fog rendezni. Kondor második világháború előtt, közben és után játszódó krimisorozatának első darabja 2008-ban jelent meg, azóta pedig kiadták Amerikában is.
Újabb három mozifilm gyártásának támogatásáról döntött a Magyar Nemzeti Filmalap, így megkezdődhet Gárdos Éva Budapest noir, Szász János Sóhajok hídja és Nae Caranfil román rendező magyar koprodukcióban készülő 6,9 a Richter-skálán című filmjének forgatása is.
A Magyar Nemzeti Filmalap MTI-hez eljutatott közleménye szerint Kondor Vilmos Budapest noir című sikerkönyvének filmes feldolgozása, amelynek forgatása februárban kezdődik, 897 millió forint támogatást kap. Az 1936-ban Budapesten játszódó bűnügyi történet filmes adaptációjának rendezője Gárdos Éva (Amerikai rapszódia, 2001) lesz. A Budapest noir hőse Gordon Zsigmond, aki bűnügyi újságíróból vérbeli nyomozóvá válik a legfelsőbb politikai körökbe vezető fordulatos gyilkossági ügy felderítése alatt. Az alkotás a Pioneer Pictures gyártásában készül, vezető producere Kemény Ildikó. A film forgatókönyvét Szekér András írta, operatőre Ragályi Elemér (Magasiskola, A miniszter félrelép, Az ajtó) lesz. A látványért Pater Sparrow (1, Burgundy hercege) fog felelni, míg a jelmezeket Flesch Andrea (Miss Arizona, Valami Amerika 2) tervezi.
A Léderer-ügy is filmvászonra kerül
Szász János a 20. század egyik legbrutálisabb budapesti bűntettét feldolgozó új filmjét a filmalap 494,5 millió forinttal támogatja. A Léderer-ügyként elhíresült gyilkosság során Léderer Gusztáv katonatiszt és felesége haszonvágyból különös kegyetlenséggel és hidegvérrel megölte Kudelka Ferenc gazdag hentesmestert. A Woyzeck, a Witman fiúk, és A nagy füzet című filmeket is jegyző rendező a Sóhajok hídjában új megvilágításba helyezi az esetet és a szereplők mozgatórugóit, ugyanis a feleség szemszögéből mutatja be az eseményeket. A prostituált életével szakító, évekig megbecstelenített nő makacsul hisz újra megtalált tisztaságában és szüzességében, amikor találkozik új csábítója, a vágóhíd-tulajdonos vágyaival.
A Nagy Zsolt, Gryllus Dorka és Hegedűs D. Géza főszereplésével készülő film a konkrét eseten túlmutató motívumokat keresi, a kegyetlen katonatiszt, a szűzlány prostituált és a szenvedélyes ostoba hentes történetében az ember sötét oldalát tárja fel - olvasható a közleményben, amely szerint a forgatás december elején kezdődik budapesti és vidéki helyszíneken. A Sóhajok hídja forgatókönyvet Szász János Bodzsár Márk (Isteni műszak) közreműködésével írta, a cselekmény fő helyszíneit adó vágóhíd, húsüzem és bordélyház egyedi látványát Szöllősi Géza (Taxidermia, Ópium, A nagy füzet) és Végvári Zsófia (Kaméleon) tervezi. Az alkotás a Unio Film gyártásában készül, producere Bodzsár István, társproducere Csutak Tamás, operatőre Máthé Tibor.
Földrengésektől rettegő színszről szóló vígjáték is kap pénzt
Nae Caranfil román-bolgár-magyar koprodukcióban készülő filmje, a 6,9 a Richter-skálán gyártását 50,2 millió forinttal támogatja a filmalap. A válságban szenvedő, depressziós és lehetséges földrengésektől rettegő 40-es színész történetét bemutató vígjáték hangutómunkájának nagy része, valamint képi utómunkája is Magyarországon készül. A film magyar koproducere Garami Gábor vezetésével a Cinema-Film, az alkotásban több magyar színész is feltűnik majd epizód szerepekben, továbbá a díszletek és jelmezek tervezésében is magyar szakemberek dolgoznak. Nae Caranfil legutóbbi filmje, a Közelebb a holdhoz a román nemzeti filmdíjak átadóján rekordszámú, összesen kilenc Gopo-díjat nyert. Készülő filmje, a 6,9 a Richter-skálán román producere Cristian Mungiu.
A három alkotás mellett gyártás-előkészítési támogatásban részesült Mundruczó Kornél Felesleges ember, Kristóf György Kihűlés (Out), és Varsányi Ferenc Piszkos Fred közbelép című filmterve is. A Filmalap támogatásával idén 16 mozifilm készült el, jelenleg további 21 egész estés filmalkotás gyártása van folyamatban - olvasható a közleményben.