Debrecenben tüntet anyák napján Magyar Péter – övcsatos plakátokkal várták a helyiek
Kósa Lajos szerint erre a napra tüntetést szervezni „a normális gondolkodás teljes hiányát” jelzi.
Tíz különböző nemzetiségű ember, választások, döntések. Ivana Müller Közös nevező című darabjában egyszerű csoportdinamikai mechanizmusokkal és egy padlóra festett halmazábrával mutatja be akár a legkisebb értékválasztások hatásait is.
A Közös nevező című darab tíz különböző nemzetiségű embert állít színpadra, és az ő térbeli pozicionálásukkal megmutatja, hogy minden választásunk, minden döntésünk, még a legegyszerűbb is, komoly következménnyel jár(hat). Az előadásban fény derül arra, hogyan lehet akár a legegyszerűbb csoportdinamikai mechanizmusokkal is politikai-, és/vagy társadalmi rendszereket szemléltetni. A padlóra festett körök és vonalak között egy halmazábra elemeivé válnak a szereplők, akik minden állításukkal véleményt formálnak saját magukról, és egy adott társadalmi rendszerről. Értékekről, amelyek meghatározzák őket, és azt is, amit képviselnek. Dohányoznak-e, félnek-e a kutyáktól, vagy éppen hogy állnak a homofóbia kérdéséhez. Ezek a kijelentések jelölik ki a „halmazábrában” elfoglalt pozíciójukat, a többiekhez való viszonyukat. A rendszer persze dinamikusan változik a legabszurdabb és a legegyszerűbb kijelentések hatására. A közösségek tagjai felcserélődnek, de az egység folyamatosan mozgásban van. Aztán a játék versennyé alakul, és minden jelenet végén várjuk, ki mondhatja ki a végső győzelmi mondatot: „Én győztem”.
Ivana Müller koreográfus korábban összehasonlító irodalmat tanult Zágrábban, számos táncos kurzuson és workshopon vett részt Horvátországban és Amsterdamban. Később Hollandiában koreográfiai tanulmányokat is folytatott, és az előadó-művészet területén kezdte meg pályafutását. Darabjait lehetetlen tiszta műfajokba sorolni, hiszen egyaránt használ installációs elemeket, szöveget, táncot, videót. „Olyan nyelvet használok, ami ötvözi a fotográfiát, a videóművészetet, a táncot és a beszédet… Talán mert nem tudom definiálni magam pusztán az egyikkel vagy a másikkal. De nem is törekszem egy meghatározott közönségnek alkotni, vagy egy adott kritikusi kör elismerését elnyerni …Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy HOGYAN használom a médiumokat vagy a műfajokat, annál, hogy MELYIKET használom” – mondta korábban Müller.
Ivana Müller darabja október 10-én és 11-én lesz látható a Trafóban. A Közös nevező a TRAFÓ Közös ügy című sorozatának része, a CAFe Budapest 2014 Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program.