Sztálingrád 3D

2011. augusztus 29. 10:34

Fjodor Bondarcsuk orosz rendező megkezdte Sztálingrád című háborús filmje forgatását. A 3D-s alkotás költségvetése 30 millió dollár és a sztálingrádi csata 70. évfordulóján, 2013-ban kerül majd mozikba.

2011. augusztus 29. 10:34

Fjodor Bondarcsuk orosz rendező 3D-ben forgatja Sztálingrád című háborús filmjét. Az alkotás költségvetéséből húszmillió dollárt az állami kézben levő VTB bank állt, a fennmaradó tízmilliót szponzorok adták össze, illetve állami támogatásból fedezték. Bondarcsuk 2005-ben a 9. század című filmmel debütált, amivel az év egyik legnagyobb kasszasikerét érte el a hazai gyártású filmek között. Ezt követően kétrészes scifi-t rendezett Inhabited Island (Lakott sziget) címmel, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A Sztálingrád szereplőgárdájáról és stábjáról egyelőre nem tudni semmit, a Hollywood Reporter infói szerint Til Schweiger német színész és Vince Pace amerikai operatőr is részt vehet a munkálatokban. A film a sztálingrádi csata 70. évfordulóján, 2013-ban kerül majd mozikba, a producerek hatalmas kasszasikert remélnek.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dé208
2011. augusztus 29. 23:06
Kösz Pred.
predator
2011. augusztus 29. 21:59
9. század amerikai előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=1FjITiVVSdQ&feature=related Az eredeti orosz előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=HPBOs9qPBLs&feature=related Lakott sziget 1 előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=1UXYxQqiceE&playnext=1&list=PLD132366D2A8BE7B8 1612 előzets: http://www.youtube.com/watch?v=1VKkc1CVSAc&playnext=1&list=PL719E0D9778542353 Az apokalipszis kódja előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=FYtOnqNZCEs Apokalipszis kódja franciaországi előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=1oOrlpEBPXA&feature=related Bjelka és Sztelka: http://www.youtube.com/watch?v=QGLjK86co-Q&feature=related ameikai előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=VkXuKHvtuWo Vadászat a piranhára: http://www.youtube.com/watch?v=M5En5HvA4NU&feature=related Sötét világ 3d: http://www.youtube.com/watch?v=QSXo9u_nD6Y
predator
2011. augusztus 29. 21:00
Remélem jó film lesz. A "kis"Bondarcsuk is klassz filmeket csinál.A 9. századot mindenkinek kötelezően ajánlom,a szovjet-afgán háborút mutatja be,nem propaganda jelleggel ahogy azt az amerikai meg a szovjet filmek tették korábban. A film 2005-ben állami támogatással készült,és sajnos Magyarországon máig nem került forgalomba.Utána 2007-2008-ban csinálta meg szintén állami támogatással a Lakott Sziget 1 és 2 című filmeket,amik a Sztrugackij testvérpár szovjet rendszert kritizáló sci-fi könyve alapján forgattak. Az volt a legnagyobb költségvetésű orosz film addig.35 millió dollárból készült el a két rész. A 9. század 9 millió dollárból készült,a bevétele viszont 30 millió környékén jár,szintén dollárban. Az USA-ban is sikerrel játszották,ott meg az oroszoknál most már lehet kapni egy kibővített változatú DVD-t ahol sok kimaradt jelenet is megtekinthető. Sajnos sok orosz film,vagy több év késéssel,vagy egyáltalán nem kerül be hazánkba,pedig 2000 után(2002-ben ugrott az orosz filmipar,akkor kezdtek kapni komolyabb állami támogatásokat és akkortól kezdve tudtak olyan filmeket csinálni,amik otthon már verték az ott is csúcstartó amerikai filmeket) igen jó,színvonalas filmeket csinálnak. Ajánlani tudnám a 9.századot, az Apokalipszis kódját ami 2007-es alkotás egy gyönyörű ügynöknővel a főszerepben. Szintén ajánlanám az 1612 című történelmi filmet.Az oroszok csináltak egy igen színvonalas 3d-s animációs mesefilmet,Bjelka és Sztrelka 3D címen ami szintén forgalmazásba került az USA-ban is,az első 3D-s filmet 2010-ben csinálták,és Oroszországban sokáig vezette a nézettségi listát.
Gombóc XVI. Artúr
2011. augusztus 29. 15:29
Zsukov tábornok szerepére pedig felkérték Putyin urat, aki a sok elfoglaltsága ellenére elvállalta a szerepet. Amúgy a győzelemben a Japánban "működő" és az oroszoknak kémkedő (német) Sorgének is szerepe van, ugyanis ö meg tudta mondani az oroszoknak, hogy Japán nem fog támadni. Ezek után szállítottak át rengeteg friss és kipihent katonát a sztálingrádi frontra a Távol-keletről. E nélkül nem tudtak volna győzni az oroszok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!