Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Keleti szomszédunk is a minireaktorok trendjére építene energiapolitikájában.
A Politico arról ír, Románia az egyik vezető állam a minireaktorok bevezetésében. A legutóbbi időszak egyik fő energiapolitikai trendje lett a mini nukleáris reaktorokról való gondolkodás, az ilyen projektek előkészítése és fejlesztése. Egyes felfogások szerint ezek segítségével lehetne decentralizáltan, ugyanakkor stabil energiaforrásokkal biztosítani az erre nyitott országok energiaellátását.
A portál riportjában egy korábban szénerőművet működtető román településre látogatott el, ahol annak bezárása után teljes összeomlás következett be, jövőkép nélkül maradt a település.
Most Románia a mini nukleáris reaktorok építésében bízik: hat ilyen reaktort építenének a volt erőmű helyén, Bukarest közelében.
A minireaktorok technológiája az előzetes elképzelések szerint
sokkal gyorsabb, olcsóbb és könnyebb megvalósítással tudna járni,
mint a hagyományosan lassú, nehézkes, drága, régi vágású nagy atomerőművek létesítése.
Az új technológiával mintegy 300 megawatt energia termelhető, ami az ötöde-fele a mai nagy reaktorok teljesítményének. Az ilyen mini reaktorokat sokkal könnyebben lehetne emiatt rácsatlakoztatni a meglévő, lokális hálózatokra. Emellett pedig állandó, stabil energiatermelő forrásként szolgálhatnak a folyamatos változó teljesítményű szén- és napenergiaszektor bevonása mellett.
A románok most abban bíznak, hogy akár több ezer új munkahelyet is létre tudnának hozni ezek a reaktorok,
miközben azok segítségével drasztikusan lecsökkenne az ország károsanyag-kibocsátása is.
Románia 2030-ra ígéri az első minireaktor elindítását, miközben a szénerőműveik kivezetésén is dolgoznak.
A Politico felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban több uniós tagállamban is gondolkodnak hasonló mini reaktorok felépítéséről, ami egy csapásra közelebb tudná hozni a kontinens energiafüggetlenségét és a károsanyag-kibocsátásának minimalizálását, a klímacélok elérését.
A technológia azonban még gyerekcipőben jár: e pillanatban csak Kínában és Oroszországban működnek ilyen mini reaktorok, és pont a nyugati szövetségesi rendszerünkben még nem.
A román és a tervezett hasonló lengyel projektek egyébként amerikai technológiára építenének majd.
A szakértők óvatosságra intenek a hurráoptimizmus helyett a minireaktorok ügyében.
Nyitókép: illusztráció (Fotó: DANIEL MIHAILESCU / AFP)