J. K. Rowling szerint a brit Munkáspárt vezetője tévedett, mikor azt mondta, hogy a transz nők is nők

2022. március 12. 20:07

A pártra többé nem lehet számítani, ha a női jogokról van szó – tette hozzá az írónő.

2022. március 12. 20:07
null

A Harry Potter-sorozattal világhírűvé vált J. K. Rowling-ot az elmúlt években a transzfóbok és a homofóbok egyaránt támadták a kijelentéseiért. A The Independent cikke szerint ez a helyzet nem mostanában fog megváltozni, az írónő ezúttal ugyanis a brit Munkáspárt vezetőjét, Sir Keir Starmert bírálta, aki korábban arról beszélt, hogy a transz nők is nők.

A politikust a The Times kérte meg, hogy definiálja, mi a nő. Az így válaszolt:

A nő egy nőnemű felnőtt, sőt, a transznemű nők is azok. Ezt nem én mondom, hanem ez a törvény.

Starmer a 2004-ben, illetve 2010-ben hozott nemi egyenlőségi, illetve gendereket elismerő törvényre célzott ezzel, Rowling viszont úgy gondolja, hogy a pártvezető félremagyarázza azokat, ez a kijelentés pedig semmi jóra sem vezet majd, hiszen

a nők a pártszimpátiájukat félretéve szerveződnek, elszántságuk és dühük pedig egyre nő.

Az írónő hozzátette: a politikus kijelentése újabb jele annak, hogy a Munkáspártra már nem lehet számítani a női jogok megvédésében.

Nyitókép: Angela Weiss / AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzabóGéza
2022. március 13. 15:15
MIÉRT TILTJÁTOK A VISSZAOLVASÁST!!!!
olajfa1
2022. március 13. 15:07
De hát' a "transz nők" BÜSZKÉK ARRA HOGY "ŐK NEM IS NŐK"!!!.. /Szerintem még csak embernek sem lehetne őket tekinteni!/
Newman
2022. március 13. 11:37
Ez a hölgy, nekem egyre jobban tetszik!:)))
Mátyás01
2022. március 13. 08:27
Ajaj, mit fog szegény kapni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!