Görögországban eddig tartott a türelem: kitoloncolják a palesztinpárti tüntetőket
Összesen 28 görög és külföldi állampolgárt vettek őrizetbe az Athéni Egyetem jogi karát elfoglaló palesztinpárti tiltakozás során.
Az Európai Unió 276 millió eurót (100 milliárd forint) ígért új migránstáborok felépítésére a Görögországhoz tartozó Leszbosz, Lérosz, Számosz, Kósz és Híosz szigeteken.
A görög égei-tengeri szigeteken épülő új menekülttáborok célja, hogy jelentősen enyhítsenek az ottani migrációs helyzeten - jelentette ki Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa kedden Görögországban tett látogatása során. Johansson hangsúlyozta, hogy a szigetek lakóinak aránytalanul magas terhet kellett elviselniük. Hozzátette, hogy az új létesítmények arra hivatottak, hogy jobbá tegyék a migránsok és az ott élők életét egyaránt.
„Természetesen a görög állampolgárok türelmének is vannak határai, és persze aránytalanul nagy teher nehezedett ezekre a szigetekre”
– mondta Nótisz Mitarákisz görög bevándorlásügyi miniszterrel közös athéni sajtótájékoztatóján Johansson. „Ezért fontos, hogy legyenek kézzelfogható intézkedések megfelelő, új létesítmények építésére, hogy a migránsok soha többé ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint Moriában” – utalt az uniós biztos a tavaly szeptemberben felgyújtott túlzsúfolt leszboszi menekülttáborra.
Az Európai Unió 276 millió eurót (100 milliárd forint) ígért új migránstáborok felépítésére a Görögországhoz tartozó Leszbosz, Lérosz, Számosz, Kósz és Híosz szigeteken.
Kosztasz Mucurisz, az Észak-Égei-tengeri régió kormányzója nem vett részt a Johanssonnal tartott tanácskozáson. Azt kifogásolta ugyanis, hogy az EU nem egyeztetett a szigetek lakóival, mielőtt új menekülttáborok létesítését szorgalmazta. Mucurisz hangsúlyozta, hogy a helyi lakosság kívánságait teljesen figyelmen kívül hagyták. Jelenleg mintegy 14 ezer migráns tartózkodik a görög szigeteken, tavaly számuk hozzávetőleg 42 ezer volt.
(MTI)
Fotó: MTI/AP/Michael Svarnias