Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Szorul a hurok Mexikóban egy román bűnbanda körül, amely miatt napokig szívattak több száz romániai turistát – írta meg a Főtér.ro.
A Főtér korábbi információi szerint a Cápának becézett Florian Tudor és társai ellen a mexikói Pénzügyi Megfigyelési Egység vezetője bejelentette, hogy „az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodájával (FBI) közösen folytatott nyomozás eredményeként 79, a román bűnbandához köthető személy és cég bankszámláját zárolták”.
Az FBI tavaly februárban közölte a mexikói illetékesekkel, hogy gyanúsnak találják Tudor és két alvezére, Adrian Constantin Tiugan és Adrian Ninel Enăchescu pénzügyi tranzakcióit. A banda évente legalább 240 millió dollárnyi törvénytelen pénzforgalmat bonyolított világszerte – írta meg a Főtér.
A nyomozás alá vont céget az alvezér, Adrian Constantin Tiugan alapította 2013-ban. A férfi ellen korábban több nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt, miután Olaszországban és a Vatikánban bankautomatákat fosztott ki. A jelen csalásnál egy szintén román személy adatait felhasználva alapítottak egy kamucéget, amely aztán szerződést kötött a mexikói Multiva Bankkal bankautomaták telepítéséről. A gépeket azonban előzetesen meghekkelték, és segítségükkel több, mint 1,2 milliárd dollárt loptak el az automatákat haszánló ügyfelek, elsősorban gyanútlan turisták számláiról az elmúlt 6 év során.
Fotó: Florian Tudor, Facebook