Brazília engedélyezte a külföldiek beutazását

2020. július 30. 06:38

Holott súlyos a járványhelyzet.

2020. július 30. 06:38
null

Brazília engedélyezte szerdán a külföldi turisták beutazását az országba légi úton, holott továbbra is súlyos a járványhelyzet, a napi fertőzések és halálesetek száma ismét rekordot döntött szerdán. A külföldiek beutazására vonatkozó tilalom március vége óta volt érvényben, és a kormány ezt most feloldotta a légi úton érkezők számára. A kormányrendelet szerint az turisták bármely országból repülhetnek Brazíliába, amennyiben van az útjuk teljes időtartamára vonatkozó egészségbiztosításuk. Továbbra is tilos azonban a külföldi turisták beutazása a szárazföldi határokon át vagy vízi úton. A kormány semmilyen indoklást nem fűzött az intézkedéshez.

A koronavírussal fertőzöttek számát illetően Brazília az Egyesült Államok után a második a világon, és szerdán újabb napi rekord dőlt meg mind a fertőzöttek, mind pedig a halottak számában. A brazil egészségügyi minisztérium szerdai tájékoztatás szerint egy nap leforgása alatt 69 074 új fertőzéses esetet regisztráltak, és 1595-en haltak bele a koronavírus okozta betegség szövődményeibe. Ezzel a fertőzöttek száma meghaladta a 2,5 milliót, a halottaké pedig a 90 ezret. A múlt héten 7677-en haltak meg, többen mint bármelyik héten a járvány kezdete óta. A legsúlyosabb a helyzet Brazília legnépesebb, Sao Paulo államában, ahol szerdán több mint 26 ezer új fertőzéses esetet regisztráltak.

Brazília korábban nyitotta meg légi határait a külföldi turisták előtt, mint bármely más térségbeli ország, ahol a járványhelyzet kedvezőbb. Gyorsabban tette ezt Kolumbiánál, Argentínánál, Panamánál és Perunál is, amelyek továbbra sem engedélyezik nemzetközi kereskedelmi járatok érkezését. Míg Brazília engedélyezte a külföldi turisták beutazását, más országok nem hoztak reciprok intézkedéseket a brazil állampolgárok vonatkozásában, sem Egyesült Államok, sem az Európai Unió országai nem engedik be az országba a brazil turistákat.

Jair Bolsonaro brazil államfő (fotónkon) hónapokig megkérdőjelezte a járvány súlyosságát, „kisebb influenzának” titulálva a betegséget, és a gazdaság újranyitását szorgalmazta a szövetségi tagállamok kormányai által életbe léptetett és a járvány megfékezését szolgáló kijárási korlátozásokkal szemben. A súlyos járványhelyzet egyes vélemények szerint részben annak tudható be, hogy egyes tagállami kormányok hallgattak az államfőre.

(MTI)

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EMM195
2020. augusztus 01. 17:47
Had vigyék majd haza a járványt...
Theorba
2020. július 30. 14:07
Hajrá fiugg !!! Először a lámpát !! - kiáltotta el magát a félszemü cowboy az ivóban, mikor kilőtték a másik szemét is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!