„Fasiszta diktátornak” nevezte Erdogant török ellenfele

2017. október 31. 09:24

A kemalista Köztársasági Néppárt szóvivője szerint Erdogan egy „fasiszta diktátor”.

2017. október 31. 09:24

„Fasiszta diktátornak” nevezte Recep Tayyip Erdogan államfőt a legfőbb török ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szóvivője. Az elnök büntetőjogi panaszt nyújtott be Bülent Tezcan ellen, amiért megsértette őt – jelentette kedden az NTV török hírtelevízió Erdogan ügyvédjére hivatkozva.

Hüseyin Aydin négy fényképet is megosztott az ankarai főügyészséghez intézett kérelemről a Twitter közösségi portálon. Bülent Tezcan hétfőn a CHP egyik tekirdagi (rodostói) rendezvényén tette a kijelentést.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő hétfőn Twitter-üzenetben reagált a szavaira. Mint írta: „Tezcan gyűlöletbeszédet folytat, ami szégyen a legfőbb ellenzéki pártra nézve. Ez nem politika, hanem szembeszegülés a nemzet akaratával” – fogalmazott.

Bekir Bozdag kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: „A CHP az egyetlen fasiszta párt Törökországban”.

Erdogan 2014. augusztusi elnökké választásától a tavalyi puccskísérletig közel kétezer pert indított politikai ellenfeleivel, a sajtóval, de akár egyszerű állampolgárokkal szemben is az őt érintő sértések miatt. Az esetek többségében felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki a bíróságok, majd a török államfő 2016. július 15. után egyszeri gesztusként visszavonta ezeket az eljárásokat.

A török elnök megsértéséért akár négyévi börtöntüntetés is kiszabható.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makám
2017. október 31. 10:30
lehet fasisztázni de a szó eredeti definiciója az az egy dolog ami európát megmentheti.
SilentBob
2017. október 31. 10:28
Bülent Tezcan a párhuzamos török Soros Fethullah Gülen embere. Nevetséges, hogy az a nagyorrú sem tud jobb gyalázkodást, mint a fasisztázás.
nemlibbant
2017. október 31. 09:56
Nem fasiszta, annál rosszabb: iszlamista.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!